- 07 -
-
Magaságyak és a kertek világával ismerkedtek a sportoló gyerekek
A természet világának megismerése sok embernek fontos célkitűzés. A növények fejlődése, olyan, mint amikor egy gyerek fejlődik tudásban és bölcsességben. Mikor ez a két út találkozik, akkor következik be a csoda.
A Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola vezetősége felvetette az ötletet, Walterné Böngyik Terézia igazgatónő vezetésével, hogy alakítsunk ki egy csodaszép magaságy kertet, ahol az ágyásokat egy – egy osztály gondoz, tanulmányoz és felügyel[…] -
Sziklakert: nemcsak strapabíró, szép és hasznos is!
Korábban is írtam már az éghajlatváltozás kertekre gyakorolt hatásáról. Amikor ez a bejegyzés születik, épp az idei nyár nagy hőhullámát éljük át 35-40 °C-os csúcshőmérsékletekkel. Ezért foglalkozom most a sziklakerti növényekkel, amelyek ilyen szélsőséges körülmények között is jól érzik magukat, sőt még az épületek árnyékolásában is a segítségünkre lehetnek.
A természetben a sziklagyepek csupasz kőfelszínein leginkább pozsgásokkal találkozhatunk – logikus, hogy a sziklakertekbe is ezeket a fajokat érdemes betelepíteni[…] -
Erdő-mező a tányéron
Ha úgy tekintünk a körülöttünk lévő természetre, mint egy felfedezésre váró, nyitott kamrára, szokatlanul izgalmas és egyben egészséges alapanyagok kerülhetnek az asztalunkra. Ehhez szeretnék most inspirációt adni néhány nyár elején is gyűjthető, ehető vadnövény bemutatásával. Egy-egy könnyen elkészíthető ételt is javaslok mindegyikhez[…]
-
ÖKO-nap Sipos Gazdával a Szegedi Madách Iskolában
Nagy örömmel szeretném megosztani Veletek, hogy megtisztelő meghívást kaptam a Szegedi Madách Imre Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába, ahol közel 60 fő okos, csillogó szemű, nyitott, lelkes Gyerekeknek és Tanáraiknak tarthattam előadást, az ÖKO-nap alkalmából…
Nincs nagyobb öröm, ha az ember akár gyerekeknek, akár érdeklődő felnőtteknek átadhatja, vagy cserélhet szakmai gondolatokat és ötleteke[…] -
Tavaszi kertészeti szakmai praktikákról, növényvédelemről
Tavaszi kertészeti szakmai praktikákról, növényvédelemről a környezeti hatások függvényében…
Ma már egyre többen élnek egészségtudatosan, és keresik a minél kevesebb kémiai anyagok felhasználásával termesztett élelmiszereket.
Aki valóban egészséges, szermaradványoktól mentes növényeket szeretne nevelni a kertjében, annak érdemes rendszeres gyakorlattá tenni a növénykondicionálást, a talajélet javítását, a növényvédelmi előrejelzést és a jól bevált ősi praktikák kivitelezését[…] -
Ébredeznek a sünök, vigyázzunk rájuk!
A sünök hasznos kis lakói a kertnek. Nem csak azért, mert öröm látni, ahogy esténként szokásos útvonalaikon masíroznak a ház körül, hanem azért is, mert sok kártevőt távol tartanak a növényektől. Még a sok bosszúságot okozó meztelen csigákat is szívesen begyűjtik.
Magyarországon a védett keleti sün (Erinaceus roumanicus) honos. A természetben erdőkben, cserjésekben, dús aljnövényzetű területeken él, de szívesen költözik be városi parkokba és kertekbe is. Éjszakai életmódot folytat, a nappalokat elbújva tölti[…] -
Így kezdjünk hozzá az új gyep telepítéséhez
Bár körültekintést igényel, az új gyep telepítését nem feltétlenül kell szakemberre bízni. Gyakorló hobbikertészek is bátran belevághatnak, csak némi előkészületre, a család igényeihez és a termőhelyi adottságokhoz megfelelő, jó minőségű fűmagra, jól előkészített talajra és egy kis türelemre van szükség. A következő tanácsokkal ebben szeretnék segíteni […]
-
Fatuskó maradt a kertben? Így távolíthatjuk el
A kiszáradt, megöregedett vagy beteg fák kivágása után a tuskókat jobb minél előbb eltávolítani, hogy ne csúfítsák el a kertet, és a helyükre új növényeket, akár új fát ültethessünk. Nézzük, milyen megoldások léteznek.
A fa kivágása után a földben maradt tuskó természetes elkorhadása hosszú évekig, a fa fajtájtól és elhelyezkedésétől függően akár egy évtizedig is eltarthat. Ez idő alatt számos kártevőszervezet, gomba, betegség megtámadhatja, ezért érdemes eltávolítani, hogy a kertben ne alakuljon ki fertőző gócpont[…] -
Hasznosítsuk a fahamut a kertben!
Ha fatüzelésű kályhával vagy a kandallóval fűtünk, vagy az aprítóhoz túl vastag ágakat máglyán elégetjük, akkor értékes melléktermék keletkezik: a fahamu. Bár sokan egyszerűen hulladékként kezelik, valójában sokoldalúan hasznosítható a kertben és a ház körül.
A fahamu lúgos kémhatású, ezért kiváló a savanyú talajok javítására; helyettesíthető vele a szokásos őrölt mészkő használata. A savasság csökkenésével párhuzamosan a talajlakó mikroorganizmusok hasznos tevékenysége intenzívebbé válik, így javul a talaj szerkezete[…] -
Propolisz, a természetes fertőtlenítő
Aki hosszabb ideje követi a bejegyzéseimet, az tudja, hogy közel harminc éve méhészkedem, és időről időre írok a méhek hasznos munkájáról és azokról a csodálatos készítményekről, amelyeket a dolgos kis rovaroknak köszönhetünk. Ilyen a propolisz is, ami a megfázásos, téli időszakban különösen hasznos, hiszen sok egyéb jó tulajdonsága mellett csökkenti a légzőszervi gyulladásokat, miközben serkenti az immunrendszer működését […]
- 01 -