Szeptemberi tennivalók a kertekben
Kedves Kertbarátok,
A nagy hőség elmúltával kellemesebbé válik a kerti munka. Betakarítjuk a most érő termést és megtisztítjuk a kertet. Lassan előkészülünk a közeledő télre, sőt már a következő tavaszra is.
„Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket / üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd / szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, /megannyi dús, tündöklő ékszerét.” – írja Kosztolányi Őszi reggeli című versében.
A szép szeptember valóban elhozza nekünk az almát, a körtét, a szőlőt, a diót. Nekünk annyi a dolgunk, hogy leszüreteljük az ízes őszi gyümölcsöket. Tegyük őket hűvös helyre, a romlottakat pedig – de csak amik nem betegek! – tegyük a komposztra.
A szilvafát azonnal meg kell metszeni betakarítás után, és most van itt a málna és a szeder metszésének az ideje. Hagyjuk meg az öt-hat legerősebb vesszőt, a többit pedig vágjuk le közvetlenül a föld fölött. A ribizli- és az egresbokrokat ritkítsuk meg. Az epret vissza kell kaszálni, mert a megmaradt indák gyengítik a töveket. A diófát is ősszel metsszük, ha a korona túl sűrű, vagy ha megsérült.
Készüljünk a tavaszra!
Szeptember, október eleje az ültetés és a vetés ideje is, de mielőtt nekifognánk, érdemes egy kicsit meglazítani az ágyások talaját. Most vessük el a zöldsaláta, a spenót, a sóska, a hónapos retek, a répa, a kapor és a rukkola magját, mert a még a tél beállta előtt leteremnek. Ki tudjuk ültetni a hidegtűrő zöldségeket, a káposztát, a kelkáposztát és a brokkolit. Ilyenkor kerül a földbe a fokhagyma.
Ültessük el az évelőket és a tavasszal nyíló virághagymákat – tulipán, nárcisz, jácint, szellőrózsa, boglárka. A cserjék és a fák ültetésére is ez az ideális időpont, mert még meg tudnak gyökeresedni a fagyok előtt. Arra kell csak odafigyelni, hogy mindenképp locsoljuk őket, ha kevés volt a csapadék.
Tőosztással szaporíthatjuk a gyógy- és fűszernövényeket, például a borsmentát és a citromfüvet. A levendula, a zsálya és a kakukkfű könnyebben átvészelik a telet, ha szeptemberben visszametsszük őket.
Még gyönyörködhetünk a virágainkban
Ha a függőkosarakban lévő virágoknak adunk egy kis tápoldatot, akkor még jó néhány hétig élvezhetjük a szépségüket. A krizantémról vágjuk le az elhalt virágfejeket, így meghosszabbítjuk a virágzását. A virágok között is van, ami jól bírja a hideget, például a téli árvácska.
Szép színfoltot jelentenek a kertünkben az őszi egynyáriak, például a díszkáposzta. Egy tipp: most szórjuk a földbe a vadvirágok magvait, hogy tavasszal már gyönyörködhessünk a szépségükben. Praktikák az őszi balkonláda beültetéshez >>>
A szobanövényeinket a biztonság kedvéért már most vigyük be a lakásba, nehogy egy váratlan fagy tönkretegye őket.
Ha azt akarjuk, hogy jövőre is szép zöld pázsitunk legyen, akkor első lépésben válasszunk ki egy száraz, csapadékmentes napot, és dolgozzuk meg gyepszellőztetővel. Ez felszedi az elhalt moha- és fűmaradványokat, amik mehetnek is a komposztra. Ezután szórjuk be a területet fűmaggal, majd juttassuk plusz tápanyaghoz. A gyepet magas káliumtartalmú műtrágyával vagy szerves trágyával tudjuk a legjobban előkészíteni a télre.
A kártevők nem pihennek
A meleg nyáron elszaporodhattak a kártevők, de ne hagyjuk, hogy megtelepedjenek a kertünkben. Érdemes tudni, hogy a gyümölcsféléken és a szőlőn előforduló károsítók jelentős része a növények fás részein telel át. A lemosó permetezéssel nemcsak őket távolíthatjuk el, hanem a gombákat is, amik szintén sok kárt okozhatnak. A permetezőszernek rezet mindenképpen tartalmaznia kell, mert csak így tudunk a baktériumoktól is megszabadulni. Mielőtt belefognánk a permetezésbe, távolítsuk el a növény beteg vagy károsodott részeit. Nagyon fontos a fertőzött, lehullott levelek megsemmisítése is.
Kedves Barátaim! Most van itt az ideje annak, hogy egy pohár borral és egy kistányér dióval leüljünk a kerti asztalhoz, és a jól végzett munka örömével végignézzünk a kerten. Nehéz hónapok vannak mögöttünk, de helyt álltunk.
Együtt – Mindenkiért!