KRIZANTÉM – AZ EMLÉKEZÉS VIRÁGA

Krizantém – az emlékezés virága

Sipos Gazda tanácsai

Gyerekkoromban mindig sejtelmes érzéssel készültem Szeretett Szüleimmel megemlékezni és gyertyát gyújtani Nagyszüleim, rokonaim sírjához. Ott mindig csodáltam egy szép virágot, amit akkor még nem is tudtam melyik növény az. Később megtanultam, hogy e növény a krizantém. E csodálatos virágról az ember általában a Mindenszentek ünnepére és a temetőre gondol. Többen elkönyvelték temetővirágnak, pedig nem igaz, nem igazságos.
Kertemben most ültettem e növényből több tövet, ez ihletett arra, hogy megosszam Veletek gondolataimat a szépségéről, gondozásáról és az emlékezés méltóságáról így a mai ünnepen október 23-án és közeledve Mindenszentek ünnepe fele, erre fényképeimmel is szeretnék emlékezni…

Krizantém – az emlékezés virága

E növény ősszel virágzik, színesíti kertjeinket, sokáig, általában az első fagyokig díszlik. Ebben az időben általában már csak e növény virágzik, ezért is visszük halottak napján a temetőbe szeretteink emlékére.
Kicsit, ha rendszertanilag vizsgáljuk, tudjatok róla, hogy az őszirózsafélék családjába tartozik, melyek között vannak egynyári, évelő és félcserje életformájú fajok is. E növények rövidnappalosak, a virágzásukhoz 12 óra sötétség szükséges.

Krizantém története

A krizantém története is izgalmas, már az ókori Kínában is ismert dísznövény volt. Olvastam róla, hogy Japánban császári címernövénnyé vált, de még nemes cselekedetek elismeréséért érdemrendet is neveztek el róla. Európába a 17. század elejére jutott el. Azóta sok-sok fajtát ismerünk apró virágút, nagyvirágút, sárga, rózsaszínű, narancssárga, lila színűeket, sokvirágút, kevés virágút, cserepeset, bokrosat, vágottat. A virágzat szépsége alapján ismerünk egyszerű, telt típusú, gömb, pompon, ernyő, margaréta és japán típusúakat, elrendezésűeket. Halottak napja alkalmából a sok apró virággal rendelkező cserepes krizantém a legjobb vásárlás, hiszen az első fagyoknak jól ellenáll.

Mire érdemes figyelni krizantém vásárlásnál

Többen kérdeztek e növényről, hogy mire érdemes figyelni a vásárláskor?

  1. Cserepes növény választása azért is jó, mert még ki is ültetheted a sírhelyre.
  2. A kitettebb területekre (szeles, fagyzugos) válasszunk apró virágú növényt, amely jobban bírja az időjárás hatásait.
  3. A fóliában nevelt krizantémok az értékesítés pillanatáig fóliában vagy üvegházban nevelkedtek. Így fontos lenne ültetés előtt az edzetés, a szoktatás a külső környezeti tényezőkhöz. Így, ha ez nem történik meg, azonnal megadhatják magukat a zordabb időjárásnak.

Krizantém fajtaválasztás és gondozás

Gondoltad-e, hogy nemcsak a temetőben szálas virágként kiváló, hanem ragyogó évelő növény is lehet a kertedben?
Jó fajtaválasztás és gondozás esetén, a szabadban is átteleltetheted e növényedet.

Pár gondolatban szeretnék segíteni Neked:
Első lépésként számomra fontos a fajtaválasztás.
Azon fajták közül célszerű választani, amelyek évelő vagy félcserje életformájúak, bírják a hazai környezetet, a telet. Erre a korai krizantém és fajtáit javaslom.

Második lépésként szeretném javasolni az ültetésre való figyelmet.
Fagyérzékenysége miatt csökkentsük a rizikó faktorok számát úgy, hogy védett helyre és jó vízelvezetésű talajba ültessük. A vízelvezetés azért is lényeges, mert a talajban, a gyökérzónában kialakuló jég nagyobb veszélyt jelent, mint önmagában a hideg szél.
Ültetéskor, ha tehetjük, tegyünk érett istállótrágyát vagy komposztot. Nitrogén igénye magasabb, ezt pótolni kell. A talaj pH értéke 5,5-6,5 között legyen, mert ekkor tudja jól hasznosítani a tápelemeket.

Harmadik lépésként kiemelem a takarás vagy mulcsozás fontosságát.
A hideg közeledtével célszerű a krizantém tövét takarni. A téli időszakban a hőszigetelés miatt fontos. Nyári időben a gyomok nem nőnek ki, nem párolog el olyan hamar a talajból a nedvesség. A takarás lehet szalma vagy falevél is.

Negyedik lépésként a visszametszés is történjen meg.
Körülbelül 6-8 cm-rel a föld felett javaslom visszametszeni a növényt. A nagyobb fagyok következtében a növény levelei megbarnulnak, elhalnak. Jövőre innen teljesen virágdíszben meg fog újulni.

 

Csabai Andrea versével kívánok szép ünnepet és emlékezést a krizantémok reményt adó színes koszorújában.

„Krizantém- csend

Jégvirág nyílt az ablakon,
didergett megannyi lélek,
nagykabátban dúdolt a szél,
messzire szállt az ének.

Sírokra görnyedt az idő,
az égen mécsesek gyúltak,
belepte a hó a földet,
a csillagok elnémultak.

Krizantém-csend a november,
a szívben zokog a bánat,
előtör minden fájdalom,
még a Hold is belesápad.”

 

Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmet, a Mindenszentek áhítatában, megemlékezésében is fokozottan ügyeljünk a tűzveszélyre és a szelektív hulladékgyűjtésre! Megfigyeltem, a legtöbb temetőben a hallottak napja idején keletkező hulladéktól égetéssel szabadulnak meg. Óvjuk, védjük környezetünket.