VÉDEKEZZÜNK A KÁRTEVŐK ELLEN KÖRNYEZETTUDATOSAN!

Kártevők elleni védekezés házilag

Kedves Kertészkedő Barátaim,

A nyár kapujában lassan mindent elültettünk mostanra, aminek itt volt az ideje, csapadék is volt bőven. A palánták már szépen növögetnek, és előbb utóbb megjön a meleg is. Sajnos pont ez az időszak, amikor a kártevők „akcióba lendülnek”, így hát a gazdának is fel kell vennie a kesztyűt. Azt szeretném tanácsolni, hogy első körben ne a legkönnyebben elérhető növényvédő szerekhez nyúljunk, hanem kíséreljük meg a védekezést környezetkímélő módszerekkel.

Védekezés a levéltetvek ellen

Levéltetvek támadásai…

Megfigyeltem, hogy a levéltetvek ebben az időszakban tömegesen jelennek meg. Általában igaz, hogy kiskertben a fertőzött vagy csak gyanús leveleket azonnal el kell távolítani. A legjobb, ha naponta ellenőrizzük a levelek fonákján is, nem jelentek-e meg a kártevők. Már az első jeleknél érdemes beavatkozni.

A levéltetveket forró, 60 fokos vízzel vagy slaggal moshatjuk le a gyümölcsfákról, az ökológai védekezés során pedig a csalánkivonatot alkalmazhatjuk eredményesen ellenük. Még a virágzás előtti stádiumban szedjük le a csalánt, miután megerjedt, használhatjuk is. Tapasztaltam, hogy a levéltetvek ellen a rebarbara főzete is hatásos.

A levéltetű nagyon szereti a sarkantyúkát, bízhatunk abban, hogy egyéb, értékesebb növényeink helyett ezt fogja választani. Nagyon sok tetvet fogyaszt a fülbemászó, ezért érdemes minél több példányt a kertünkbe invitálni. Fontos segítőtársunk a levéltetvek elleni harcban a hétpettyes katica és néhány hazai rokona is. Vigyázzunk rájuk!

Tartsuk távol a hangyákat

Távol kell tartanunk viszont gyümölcsfáinktól is a hangyákat. A levéltetvek által ürített mézharmattal táplálkoznak, és védik az értékes tápanyagforrást. A hangyák ellen többféle házilagos módszerrel védekezhetünk. Szeretik a cukros folyadékot, ezért, ha kihelyezünk egy ilyet egy edényben, valószínűleg bele fognak mászni.

A hangyákat a fa törzsére erősített ragacsos szalag is megfogja. Vannak olyan növények, amelyek elriasztják őket, ilyen például a levendula, a citromfű és a kakukkfű. Ezek illóolaja is hatásos lehet.

Tippek a burgonyabogár ellen

Tippek a burgonyabogár ellen

Nyáron nagy ellenségünk a burgonyabogár. Legjobb időben gondoskodni arról, hogy lehetőleg ne jelenjen meg a kertünkben. Ehhez először is mindig máshová ültessük a burgonyát, mert a bogár a talajban telel. Vannak olyan növények, amiket nem kedvel a burgonyabogár, például a torma, fokhagyma, kapor, zöldbab, érdemes ezeket beültetni a palánták közé. A padlizsánt viszont imádja, úgyhogy ha a burgonyát akarjuk védeni, beáldozhatunk néhány darabot. Figyeljünk oda az ugyanebbe a családba – Solanaceae, burgonyafélék – tartozó gyomnövényekre is, például a csucsorra, a csattanó maszlagra és a szulákra. Ezek szinte vonzzák a burgonyabogarakat, ezért a legjobb a gyommentességre törekedni. A kártevő ellen is jó szolgálatot tesz az amúgy is ajánlott mulcsozás, és érdemes bogárfogó árkot is készíteni.

Jó segítség lehet a kártevők – a burgonyabogáron kívül a káposztalepke, a káposztabolha és az uborkabogár – ellen egy vékony, sűrű, poliészter szálakból szőtt, talajhoz rögzített takaró is, ami a fényt és vizet átengedi, de a kártevőket nem. Virágzáskor ajánlatos eltávolítani!

A leginkább környezetbarát módon úgy tudunk védekezni a burgonyabogarak ellen, hogy kézzel összegyűjtjük őket. Távolítsuk el a sárga petecsomókat is a levél fonákjáról, hogy a lárvák ne is tudjanak kikelni. Ha túl nagy területen termesztünk burgonyát, akkor alkalmazunk pneumatikus gépet, vagy ökológiai gazdálkodás során is használható növényvédő szereket.

Permetezzünk növényi főzetekkel

Több olyan kártevő jelenik meg ilyenkor a kertünkben, amelyek ellen eredményesen védekezhetünk „bio” permetezéssel. A „bio” szó ebben az esetben azt jelenti, hogy a permetszer növények – például a korábban már említett csalánból, zsurlóból, vagy akár csípős paprika – főzetéből készül. Ezek hatásosak lehetnek többek között amerikai lepkekabóca és a tripszek ellen. Arra kell odafigyelni, hogy bőséges mennyiséget használjunk a szerből, és a levelek fonákján is alkalmazzuk őket. A pajzstetűt szappanos vízzel moshatjuk le például a rózsa száráról.

Kedves Barátaim! Tudom, hogy nem mindig a legegyszerűbb módszert az, amit javasolok, és még az is előfordulhat, hogy a fenti módszerek nem lesznek annyira hatásosak, mintha kémiai növényvédő szereket használnánk. Szeretném javasolni, hogy óvjuk környezetünket, világunkat amennyire csak tudjuk, hogy egyszer majd nyugodt lelkiismerettel adhassuk át gyermekeinknek!

Együtt – Mindenkiért!