ŐSZI MUNKÁK A DÍSZKERTEKBEN

Egy régi mondás szerint a tavaszt ősszel kell előkészíteni. Így igaz, egyelőre nem dőlhetünk hátra, ősszel akad sok tennivaló a kertjeinkben. Nézzük, ezek közül melyek a legfontosabbak!

Az ősz, kiváló időpont a virágágyások megtisztítására, az átültetésre és az új növények elültetésére. Az egynyári virágokat és az elszáradt vagy beteg, fertőzött növényeket gyökerestül húzzuk ki és megfelelően semmisítsük meg. A nyári hagymákat (pl. dália) is vegyük ki a földből, és helyezzük jól levegőző ládában a pincébe. Az elburjánzott évelőket is ássuk ki, és a nagyobb töveket több kisebb darabra szétválasztva ültessük el újra. Ősszel tesszük a földbe a virághagymákat is.

Akár fák ültetésére is vállalkozhatunk, de a legjobb lenne, ha csak földlabdás növényeket vásárolnánk, így gyorsabban fejlődik a fa, erősebb a gyökeresedése. A virágládákba, cserepekbe tegyünk krizantémot, árvácskát, díszkáposztát, amelyek ősz végéig is díszíthetik a kertet.

Kép forrása: https://pxhere.com

Az ősszel ültetett növénynek több ideje lesz meggyökeresedni, és a tél elmúltával új hajtásokat hozni. Az őszi esőknek köszönhetően a talaj nedves és még meleg, így a növényeknek elegendő idejük van arra, hogy megtelepedjenek új helyükön, és új gyökereket fejlesszenek. Érdemes megjegyezni, hogy az őszi ültetés szabálya alól van néhány kivétel: tavasszal ültetjük a magnóliát és a szabadgyökerű rózsákat.

Arról se feledkezzünk el, hogy az ágyások földjét is meg kell tisztítani, főleg a növények töve körül, hogy megnehezítsük a kártevők dolgát. Minden növény esetében szakszerű gondozást alkalmazni, hogy a szelek és a téli hideg később se tudjon kárt tenni bennük. Az ágyásokat, a rózsákat és az egyéb fagyérzékeny növényeket takarjuk le mulcsal, rőzsével vagy levelekkel, illetve burkoljuk buborékfóliába.

Az ősz a metszés ideje is

Érdemes még ősszel, az első hó beállta előtt visszavágni az örökzöldeket, mert a nagy hó megnyomhatja, eldeformálhatja, sőt akár el is törheti őket. Ugyanezt kell tenni a cserjékkel is, ha sárgulásnak indulnak, lehajlanak az ágaik, vagy öregedni kezdenek. A bokrokat és cserjéket körülbelül a méretük negyedére szoktuk visszavágni, bár ez fajtától is függ. A szikla- és egyéb speciális kerteket is nyugodtan megnyírhatjuk ősszel, sőt még a lombhullatók esetében se várjuk meg a levelek lehullását, mert ilyenkor könnyebb formára nyírni őket, mint csupaszon.

A sövényeket utoljára ősszel kell visszavágni, hogy megelőzzük a korhadást. A lombos sövényeket csak annyira vágjuk vissza, hogy ne keletkezzenek lyukak. Ezek ugyanis télen nem nőnek be, és a sövény csupasznak tűnhet. A lehullott faleveleket is el kell távolítani a sövényről, és – ha már itt tartunk – az egész kertből.

Ősszel kell gondoskodni a csapok és az öntözőeszközök víztelenítéséről, nehogy kárt tegyen bennük a fagy. Ne feledkezzünk el a vízcsatlakozás elzárásáról! Ha van, szereljük le a tószivattyúkat, és szükség esetén telepítsünk jegesedésgátló szivattyút.

Az a szép, zöld gyep…

A díszkertek egyik legfontosabb eleme a szép gyep. Ősszel sokat tehetünk azért, hogy valóban kertetek ékessége legyen. Utoljára november eleje körül kell füvet nyírni, arra ügyelve, hogy a ne legyen 5 cm-nél rövidebb, mivel a hosszabb fű jobban tudja hasznosítani a napfényt. A gyep így a gyomok és a moha támadásának is jobban ellenáll. Az ősszel lehullott leveleket a gyepről is rendszeresen el kell távolítani, mert a rajta hagyott levelek alatt száraz, barna foltok alakulhatnak ki, és beindulhat a mohásodás.

Kép forrása: https://pxhere.com

Alacsony nitrogéntartalmú- és a magas káliumtartalmú őszi gyeptrágya alkalmazása is javasolt. A megnövelt káliummennyiség megerősíti a füvet, és javítja ellenálló-képességét a faggyal szemben. Ilyen az apró, érett szarvasmarhatrágya, a dúsított komposzt és a gombakomposzt. Ősszel ne használjunk hagyományos gyeptrágyákat, mivel ezek magas nitrogéntartalma miatt gyorsabban nő a fű, és így érzékenyebbek lesznek a fagyra.

Az a szép, zöld gyep…

Kép forrása: https://pxhere.com

Ilyenkor van a talajlazítás ideje is, megfelelő eszközökkel nem nehéz meghasogatni a földet, kihúzni a mohát és a gyomokat.

Kedves Barátaim! Ha elvégeztük a megfelelő munkákat, egy pohár jó borral a kezünkben üljünk le, és gyönyörködjünk a látványban, munkánk szépségében!

Együtt – Mindenkiért!