LEGYÜNK KÖRNYEZETTUDATOSAK MÁR AZ ÜLTETÉSNÉL, VETÉSNÉL IS!

Környezettudatos ültetés, ajánlott növénytársítások...

Kedves Barátaim!

Az utóbbi években egyre több aggasztó jelét tapasztaljuk a klímaváltozásnak, nem sorolom a példákat, Ti is ismeritek őket. Szerencsére ezzel párhuzamosan arról is egyre többet lehet hallani, mi az, amit mi magunk tehetünk környezetünk megóvásáért, akár a kiskertben is. A környezetvédelem, a tudatos gazdálkodás szívügyem, ezért rendszeresen olvashattok majd erről a témáról. Ebben a részben a környezettudatos ültetéssel kapcsolatban osztok meg veletek pár tanácsot, hiszen éppen ennek van a szezonja.

Ha magunk termeljük háztartásunk számára a zöldséget, gyümölcsöt és fűszernövényeket, már csökkentettünk ökológiai lábnyomunkat. Néhány praktikus ötlet alkalmazásával pedig még hatékonyabbá tehetjük ezt a folyamatot. Ezt alkalmazom én is otthon, a kiskertemben.

Sajnos egy sor betegséggel és károsítókkal kell szembenéznünk, ha gazdálkodásra adjuk a fejünket. A megfelelő mennyiségű és minőségű növényvédő szerek alkalmazása indokolt lehet, mégis azt javaslom, először próbáljuk meg a kártevőket és a betegségeket a megfelelő növénypárok együttes ültetésével távol tartani. Ezzel csak nyerhetünk. De pontosan miről is van szó?

Kártevőriasztó növénykombinációk

Szerencsés páros például a snidling és a paradicsom. Az utóbbiban kárt tevő rovarok és levéltetvek nem kedvelik a metélőhagyma illatanyagát, ezért inkább máshol keresnek táplálékot. A másik népszerű kombináció a sárgarépa és az újhagyma, már csak azért is, mert mind a kettő szinte állandó lakója kiskertjeinknek. Az előbb említetthez hasonlóan az újhagyma illatanyaga is taszítja a sárgarépa több károsítóját. Kifejezetten ajánlott egymás közelébe ültetni uborkát, retket és kaprot. A kapor olyan rovarokat vonz magához, amik éppen az uborkát és a retket fogyasztanák örömmel. Az uborka illatát ráadásul elnyomja a kaporé és a reteké, ezért kártevői nem találják meg olyan könnyen. A látványban is gyönyörködhetünk, ha együtt termesztjük a rózsát és a magyar konyhában szintén nagyon gyakran hasznát, szuperegészséges fokhagymát. Utóbbit nem kedvelik a rózsa ellenségei, a fokhagyma lila vagy fehér virágai pedig kiemelik a rózsatövek szépségét. Ezeket szeretném a kertben készített fényképekkel is bemutatni.



Kártevőriasztó növények

Van néhány olyan virág és gyógynövény, ami természetes kártevőriasztó. Ha elültetjük őket a kertben, csökkenthetjük a szükséges növényvédő szerek mennyiségét. Ilyen többek között az előbb már említett metélőhagyma és a fokhagyma, a bíbor kasvirág (echinacea), a borágó, a sarkanytúvirág, a százszorszép és a bazsalikom.

E növények segítségével nemcsak a kártevőket tarthatjuk távol, hanem a kertünkben jelen lévő fajok számát is növeljük, aminek az állatvilág szempontjából is kedvező hatása van.

Ültessünk fát!

Végül pedig azt tanácsolom, hogy – ha megtehetjük –, ültessünk fát, méghozzá olyat, ami jeleskedik a széndioxid abszorpciójában és tárolásában. Ilyen többek között a lila faeper, a szelídgesztenye, a tulipánfa, az ezüst juhar, a fenyő és a som. Válasszuk azokat, amiknek megfelelő környezeti feltételeket tudunk teremteni – talaj, napsütés, víz, kellő hely – ezek nagy eséllyel azok lesznek, amik amúgy is honosak a környéken.

Ha így teszünk, hosszú ideig gyönyörködhetünk szépségükben, vagy élvezhetjük gyümölcsüket azzal a jóleső érzéssel, hogy környezetünk megóvásához is hozzájárultunk.

Kapcsolódó cikkek:

Együtt – Mindenkiért!