Mit tudunk tenni a városokban a beporzó rovarokért
Kedves Barátaim,
A világ számos részén veszélyben vannak a méhek és más beporzók, például a pillangók. Rengeteg tényező áll e mögött, közéjük tartozik a nagyüzemi mezőgazdaság elterjedése, a természetes élőhelyek, például a vadvirágos rétek visszaszorulása vagy a klímaváltozás folyamata. Bár a beporzók kapcsán kevésbé gondolunk rá, valójában a városokban is sokat tehetünk ezekért a hasznos szervezetekért.
Ahogy legutóbbi bejegyzésemben írtam, nemrégiben azt a megtisztelő felkérést kaptam az ALDI Magyarországtól, hogy közösen tegyünk a beporzó rovarokért.
Ezért a következő időszakban előadásokkal, videókkal, ismeretterjesztő foglalkozásokkal fogom segíteni a munkát, amelynek részeként az ALDI az ország több helyszínén, iskolákban, köztereken, parkokban rovarhoteleket helyez ki, hogy felhívja a figyelmet a beporzók jelentőségére és védelmére.
Mik azok a beporzók?
A beporzók olyan állatok, amelyek elsősorban táplálkozásuk során virágról virágra szállítják a növények örökítőanyagát, a virágport, és ezzel biztosítják a szaporodásukat. A növények és állatok ilyen jellegű kapcsolata mintegy 150–200 millió évre tekint vissza.
Mára csak Magyarországon a háziméh mellett több mint 700 méhfaj (ideértve a poszméheket, a mézelő méheket és a magányos méhfajtákat), valamint lepkék, darazsak, légyfélék, molyok, bogarak, összességében több ezer faj végzi ezt a munkát. A beporzók tevékenysége összességében a szárazföldi zárvatermő virágos növények 80 százalékát érinti.
Beporzók nélkül nem lenne élelmiszer
Tehát a beporzók nélkülözhetetlenek mind a természet, mind az emberiség számára. Az Európai Uniót nézve a mérsékelt övi vadnövények és termesztett növények közel négyötöde függ valamilyen mértékben a rovarok beporzásától. Becslések szerint a beporzást végző rovarok éves hozzájárulása az európai mezőgazdasághoz mintegy 15 milliárd eurót tesz ki. A beporzók növelik az élelmiszerek mennyiségét, és javítják azok minőségét, illetve végső soron gondoskodnak az emberek élelmiszer-ellátásáról.
A beporzók veszélyben vannak!
Az emberi tevékenység nyomán azonban sajnos világszerte súlyos csapások érik a beporzókat. A rovarok száma általánosan csökken, olyannyira, hogy a rovarfajok több mint 40 százalékát a kihalás veszélye fenyegeti. A legérintettebb rovarfajok a lepkék, molyok, méhek és bogarak. Eltűnésük beláthatatlan következményekkel járhat az egész földi ökoszisztémára, miközben a mezőgazdasági termelés is óriási veszélybe kerül. A pusztulás fő okai között szerepel az intenzív mezőgazdaság okozta élőhelyvesztés, illetve a növényvédőszerek és műtrágyák használata.
A Világgazdasági Fórum meglátása szerint a beporzók pusztulása ahhoz fog vezetni, hogy a növénytermesztés a tápanyagban gazdag növényekről (zöldség- és gyümölcsfélék, diófélék), amelyeknek kivétel nélkül beporzóra van szükségük, az energiadús, tápanyagban szegényebb alapterményekre (többek között rizs, kukorica, búza, szójabab és burgonya) fog átállni.
Mit tehetünk?
A beporzók védelme összetett feladat, amely egyrész nemzetközi és helyi szintű összefogást, szabályozást és ellenőrzést igényel. Természetesen hétköznapi emberként, a közvetlen környezetünkben, kiskertjeinkben, a házunk közelében vagy akár a köztereken is tehetünk (és tennünk is kell) a hasznos rovarok túléléséért. Korábbi írásomban már foglalkoztam a méhcsalogató kert kialakításával, most a városok beporzókat segítő lehetőségekről szeretnék megosztani néhány gondolatot.
Ha a témával kapcsolatban kérdése van, keressen bizalommal az alábbi elérhetőségeken: telefonon +36-20/519-2745 számon vagy emailben az info@siposgazda.hu címen.
Amennyiben tanácsadásra, előadásra szeretne időpontot kérni, kérem kattintson az alábbi linkre:
Őshonos társulásokból álló szigetek
Észak-Amerika és Nyugat-Európa városai ugyan előrébb járnak a beporzók vendégül látásában, de néhány éve Magyarországra is megérkezett a „városi méhlegelő” fogalma.
Leegyszerűsítve arról van szó, hogy kisebb-nagyobb, kevésbé frekventált városi zöldterületeket ritkábban vagy egyáltalán nem kaszálnak, vagy eleve olyan növényekkel vetik be, amelyek felváltva virágoznak, és tavasztól őszig folyamatos táplálékot kínálnak a beporzóknak. Ezek közelében, illetve több helyszínen méh- vagy rovarhoteleket is létesítenek, ezzel segítve az üregben fészkelő, magányosan élő méhek és egyéb rovarok szaporodását és áttelelését.
A hazai méhlegelőket vizsgáló kutatóknak még kevés idejük volt a tapasztalatszerzésre, de az már most látszik, hogy az egyéves fajokkal vetett virágfoltok helyett – amelyek csak a szezon második felében kínálnak táplálékot – inkább a minél több őshonos fajt tartalmazó magkeverékeket lenne érdemes használni, mert így önfenntartó élőhelyek jöhetnek létre. A jelenlegi ismeretek szerint a legjobb az lenne, ha a kiválasztott terület elzárt, kevésbé használt részein őshonos, lehetőleg évelő fajokat telepítenének, máshol pedig mozaikos kaszálást alkalmaznának.
A rovarhotelekkel kiegészített változatos élőhelyek táplálékforrást biztosítanak az igen jelentős munkát végző beporzóknak. Az pedig plusz adalék, hogy a magasan hagyott, évente csupán egy-három alkalommal kaszált területek a megfelelő vízgazdálkodást, a szárazság és aszály elleni ellenállóképességet is segítik: a magasabb növények nagyobb vízmennyiséget képesek megtartani a harmatképződésnek és a talajfelszín takarásának köszönhetően, ráadásul a biológiai sokféleség miatt a kedvező talajélet helyreállításában is fontos szerepet játszanak.
Együtt – Mindenkiért – ALDIVAL – Beporzókért!