Ti is szeretitek a szilvát? Enni és inni egyaránt?
Sipos Gazda tanácsai
Most, a szilvaszüret után, megpihenve elgondolkodtam, milyen csodálatos gyümölcsünk is a szilva. Mennyi érték is rejtőzködik ebben a kis gyümölcsben. Fantasztikus ízvilága mellett, a konyhában befőtt, dzsem, szirup, sütemény, leves, kompót készülhet, a hordókban pedig kiváló pálinka alapanyagként érik. Nagyon jól tartósítható fagyasztva és aszalva egyaránt.
Nagymamám, a földeáki udvarunkon üstben főzte, majd mázas szilkékben tárolta a szilvalekvárt, melyet én is nagyon szerettem kóstolgatni, ma is él bennem a maga nosztalgiája…
Menjünk ki Együtt a szilvaültetvényre és nézzük meg, mi a jó szilvának a titka. Mit kell tudni a növényvédelméről és egy jó recept ízéről!
Mi a jó szilvának a titka
Visszatekintve a történelemben, tudjuk, hogy régóta az egyik legnépszerűbb gyümölcsünk. Olvastam, hogy aszalt szilva maradványokat is találtak az ókori egyiptomi fáraók sírkamrájában, Svájc területén bronzkorból maradt szilvamagok is előkerültek az ásatások során.
Kis-Ázsiából került Európába a római légiók közvetítésével. A 16. század végére már 13 fajtát ismertek és termesztettek hazánkban. A tanyák portáin, falusi utcákon ma is hozzátartoznak a szép környezethez a hűvöst adó lombos szilvafák, amelyek számunkra gazdagon ontják ízletes, ropogós termésüket.
Növényrendszertanilag a szilva a rózsafélék családjába tartozó csonthéjas gyümölcs, melybe a ringlókat is sorolhatjuk. Nálunk legismertebb a Besztercei, a Kék szilva, Bluefre, Cacanska lepotica és a Debreceni muskotályos. A szilvának magas a víztartalma, alacsony a cukortartalma, rendkívül jó szomjoltó gyümölcsünk. A szilvafa májustól szeptemberig adja a termését, közel egyforma nagyságú gyümölcsöket. A szilva általában közepes paradicsom nagyságú (4-6 cm átmérőjű és 65 g), kis bemélyedéssel ott, ahol a kocsány van. A belső, húsos része lédús. A színe fajtától függően, a sárgától, a halványkékig terjed. Minden gyümölcsnek vastag, és kőkemény magja van, mely szárítva fűtésre is jól alkalmazható.
A szilva élettani hatásai
Élettani hatásai közül az immunvédő-erősítő szerepe kiemelkedő, szív és érrendszerre is jótékony.
A zamatos, húsos, lédús szilva kalóriaszegény, vitaminokban, ásványokban és más összetevőkben gazdag. A szilva kiváló C-vitaminforrás, amely hatékony antioxidáns. A Mirabella fajták értékes forrásai az A vitaminnak és a béta-karotinnak. Az A vitaminnak jó hatása van a látásra, a bőrre és a nyálkahártyákra, véd a tüdőrák és a rák szövődményei ellen. Gazdag B vitamin komplexekben, ilyen a niacin, a B6-vitamin és a pantoténsav, ezek befolyásolják a proteinek és a zsírok anyagcseréjét is. Jelentős K-vitamint is tartalmaz, ami fontos a csontok fejlődéséhez, véralvadáshoz és az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gyógyításában.Nem tudom, tudtátok e, hogy székrekedés-elleni hatása kiemelkedő, nagyon jó vízhajtó hatású, így a reumatikus panaszok ellenszereként is alkalmazható. Fogyókúrázók is bátran beépíthetik eredményesen étrendjükbe. Székrekedés esetén legjobb, ha éhgyomorra aszalt szilvát vagy lekvárt eszünk, hiszen a benne levő szorbit, szatén és rost segíti a hatást.
Szeretek főzni, a konyhában kísérletezni, így ajánlom Nektek a szilvából, ringlóból készített gyümölcsleveseket. Szeretném felhívni figyelmeteket, hogy a gyümölcsöket csak a főzés végén tegyétek a levesbe, mert különben szétfőnek, ezért szeretem a kemény húsú terméseket. A levesbe főzhetünk más gyümölcsöket is, pl. málnát, szedret, almát, körtét, őszibarackot is. Kiegészítő fűszerként fahéj, szegfűszeg, citromfű, vanília is használható.
A szilva aktuális növényvédelméről
Szilvamoly kártételének megakadályozása
Augusztusban a legfontosabb növényvédelmi teendő, amit még megtehetünk, az a szilvamoly kártételének megakadályozása. A szilvamoly a szilva és a ringló kiemelt kártevője. A szilvamoly esetében megfigyeltem, hogy leginkább a középkésői és késői érésű szilvafajtákat veszélyezteti. Évente 3 nemzedéke fejlődik, július-augusztusban rajzik a második nemzedék, amelynek nőstényei tojásaikat az érő gyümölcsökre helyezik.
A beteg gyümölcsök belseje összerágott, a mag körüli részek a kártevő ürülékével szennyezettek. A károsítás miatt a gyümölcsök féloldalasan fejlődnek és foltokban színeződnek. Gyakori a kényszerérett gyümölcsök hullása. A berágás helyén mézgafolyás jelenik meg.
A hatékony védekezés alapja a kártevő megbízható előrejelzése. Ehhez segítséget nyújtanak a fákra kihelyezett szexferomon csapdák, melynek adatai hetente a SiposGazda oldalon olvashatóak, nyomonkövethetőek.
Mechanikai védelmet is szoktam a gyümölcsfákon alkalmazni. A fák törzsére kb. 15 cm széles hernyófogó öveket (hullámpapír) rögzítek, a bábozódni készülő hernyók ide behúzódnak és így könnyen egy részét összegyűjtöm. Az öveket szeptember végén a lárvákkal együtt eltávolítom. Megfigyeltem már, hogy e művelettel csökkenthetem a jövő évi kártételt.
A szilvamolytól megsebzett szilvákon a monília is megtelepszik, ezért mindenképpen érdemes monília ellen hatásos szert is adagolni a permetlébe. Javaslom, hogy a beteg gyümölcsöket is szedjük fel a fák alól, mert ezzel is csökkenthetjük a szilvamoly és a monília károsítását. A hernyója gubóban, a fatörzs kérge alatt telel át. A tavaszi bábozódás után az első nemzedék lepkéi május-júniusban rajzanak.
Pajzstetű ellen is nagyon fontos a védekezés
A gyümölcsösben találtam különböző pajzstetűfajokat is. Így jelen volt a szilvapajzstetű, a közönséges teknős pajzstetű, és a kaliforniai pajzstetű is. Ezek ellen is nagyon fontos a védekezés, mert a szívogatásukkal a fákat gyengítik, annak részleges vagy teljes pusztulását is okozhatják.
A gyümölcsös szélső soraiban, a kora tavaszi védekezések ellenére találtam atkákat is. A takácsatkák (piros gyümölcsfa- takácsatka, szilva-takácsatka) szívogatása miatt a leveleken először apró fehér, majd barnuló foltokat tudtam megfigyelni. A levelek kisebbek maradtak és az erősen fertőzött fákon korán lehullott több levél.
Az erdősáv felől több szilvalevél-gubacsatka károsítására lettem figyelmes. A leveleken kb. 2-3 mm-es sárgás-pirosas színű gubacsok képződnek. Érdemes figyelni rá, mert súlyos kártétel esetén az egész levéllemez deformálódni képes.
A szilva levélatkájának kártétele a fa korától függően különböző lehet: a fiatal fákon a vesszők elseprüsődhetnek. Az idősebb fákon, a főér vonalában, a szívogatás helyén a levelek kanalasodnak, majd lehullhatnak. A tünetek esetén a pajzstetvek, és az atkák ellen hatásos szert is tegyünk a permetlébe.
Szilvás gombóc – ahogy Gizi mamám készítette
Hozzávalók:
90 dkg lisztesre főtt burgonya
35 dkg liszt + a nyújtáshoz
1 evőkanál vaj
1 db tojás, só
20 db érett szilva
20 db kockacukor
20 dkg zsemlemorzsa
2 evőkanál porcukor a szóráshoz
Elkészítése:
A burgonyát héjában megfőzzük, forrón meghámozzuk és burgonyanyomón áttörjük. A langyosra hűlt masszát a liszttel, az 1 evőkanál vajjal, a tojással és 1 csipet sóval simára gyúrjuk. Ezután félujjnyi vastagra kinyújtjuk, és 20 négyzetlapra vágjuk.
A szilvát megmossuk, kimagozzuk. A magok helyére 1-1 db kockacukrot tegyünk.
Enyhén sós vizet forralunk. A szilvaszemeket a tésztalapok közepére helyezzük. Lisztes kézzel gömbölyűre formázzuk a gombócokat, és lobogó vízben főzzük kb. 20 percig. A maradék vajat felforrósítjuk és beleöntjük a zsemlemorzsát, 1 evőkanál porcukorral édesítjük, állandó keverés mellett világosbarnára pirítjuk. A gombócokat kivesszük a főzővízből, lecsepegtetjük, és megforgatjuk a vajas morzsában.
Jó étvágyat!