A DIÓFÁINK VESZÉLYBEN VANNAK…

Így mentsd meg a diófádat és a termésedet!

Dióburok-fúrólégy kártétele és hogyan védekezz ellene

Ha a régészek valamilyen rég elfeledett település nyomait keresik egy lakatlan területen, a diófákat keresik meg a környéken először. A dió évezredek óta a túlélés záloga, már a római telepesek is diófát neveltek először, ha valahol megtelepedtek. A dió pedig túlélte, és a terület lakatlanná válása után is cseperedtek új fácskák, évezredeken keresztül. Ma már nehéz éhínséget elképzelni, de az igen tápláló dió rengeteg életet mentett meg az idők során, a fákra mindig vigyáztak a falusiak.

A hagyomány úgy ismeri a diót, hogy kevés gondozást igényel, betegségei ritkák, mindennek ellenáll. Sajnos, a klímaváltozás miatt ennek vége van. Néhány évvel ezelőtt jelent meg hazánkban a dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa), ami az egész országban elterjedt és tönkretette a diótermés jelentős részét.

Tévhitek

Sokan foglalkoznak a témával, és sajnos elképesztő dolgokat osztanak meg az emberek ezzel kapcsolatban, ezért fontosnak tartom azzal kezdeni, hogy néhány tévhitet eloszlassak.

A diófáink veszélyben vannak…
  • A diófát nem kell kivágni azért, mert a termése tönkrement. A dióburok-fúrólégy kártétele ellen lehet hatékonyan védekezni, a fát meg lehet gyógyítani.
  • A későbbiekben leírt ragasztólapos csapda nem csak a védekezésre szolgál, a célja csak a rajzás időpontjának megállapítása.
  • A fa teljes felületét érdemes kezelni, ha eredményt szeretnénk látni. Ha csak az alsó részét kezeljük, elképzelhető, hogy a gyérítés nem lesz elégséges ahhoz, hogy megmentsük a termést.
  • Sok munkával, odafigyeléssel és kommunikációval, agrotechnikai módszerekkel lehet védekezni a kártevő ellen. Növényvédőszerrel szintén hatékonyan kezelhető a probléma.
  • A faj ellen használható felszívódó növényvédőszer azok közelmúltbeli betiltása miatt nem használható.
  • Hatékony biológiai védekezés a dióburok-fúrólégy ellen egyelőre nem ismert, bár már hallani a lárvákat, bábokat parazitáló gombákról, ezek hatékonyságáról és elterjedéséről eddig nem sokat tudni.

Mit lehet és kell tudni a fúrólégyről?

A dióburok-fúrólégy vagy dió buroklégy szárnyfesztávolsága 8-10 mm. Alapszíne barna, feje sárga. Könnyen felismerhetjük méretéről és az átlátszó szárnyain található tigriscsíkos mintáról. Könnyen összekeverhető más, szintén a dión károsító fajokkal, ezeket jellemzően a szárnymintázatuk alapján tudjuk megkülönböztetni. Tora sötét, egy sárga félkör alakú jellel a pajzson.

A fúrólégy a talaj felső rétegeiben telel át bábállapotban. A tartósan hideg telet, ha nincs avarréteg a talajon, nem éli túl. A talajból kikelve júniusban jelenhetnek meg az első legyek, rajzásuk az időjárás függvényében október közepéig is eltarthat. A legyek a dió zöld burkára rakják le tojásaikat, a lárvák innen rágják be magukat a burokba. Ezzel utat nyitnak másodlagos károsítóknak is, gombáknak, baktériumoknak. A kártétel a dióburok elfeketedését okozza, a termés idő előtt lehull.

Dióburok-fúrólégy kártétele

A dióburok-fúrólégy ún. zárlati kártevő (7/2001. /1./17./ FVM rendelet), azaz a védekezés ellene a termelők számára kötelező.

A rovarcsapda hatékony lehet?

A dióburok-fúrólégy elleni védekezés alapja, hogy megállapítsuk, mikor rajzik, így a repülő rovarok ellen tudunk védekezni. Többféle rovarcsapda is kapható, ajánljuk a webshopban vagy gazdaboltokban is kapható, dió fúrólégy és cseresznyelégy begyűjtésére is alkalmas sárga lapot. Szeretném javasolni, hogy a ragasztós lapot, a termések magasságába érdemes kitenni úgy, hogy napsütés érje. A dió buroklegyet a sárga szín is csalogatja, de a csapdához mellékelt, nem feromon alapú illatcsalétek az igazán vonzó a rovarok számára.

A diófáink veszélyben vannak…

Észre fogjuk venni azt a pillanatot, amikor a rajzás megkezdődik, napról-napra sok légy kerül a csapdába. Érdemes egy nagyítóval ellenőrizzük, hogy tényleg a dióburok-fúrólégy rajzásának vagyunk a szemtanúi, a csapdába más rovarok, különösen a cseresznyelégy is bekerülhet.

Védekezés a rajzás során

A rajzás során rovarölő szerekkel lehet védekezni a repülő rovarok ellen. Erre az engedélyezett vagy az eseti engedéllyel engedélyezett növényvédő szereket lehet használni. Ilyenek a szabad forgalmazású Karate Zeon (lambda ciholatrin), és Decis (deltametrin), valamint a nem szabad forgalmazású Mospilan (acetamiprid). Mint minden növényvédő szeres kezelés előtt, most is érdemes ezek engedélyét a NÉBIH növényvédőszer adatbázisában ellenőrizni, illetve megkérdezni a növényorvos, vagy a gazdaboltos Kollégáimat is.

A diófáink veszélyben vannak…

Sajnos a növényvédő szerek kijuttatása nehezen megoldható, ha a fa öreg és magas, hiszen ezek mindenhova el kell jussanak ahhoz, hogy hatékony legyen a kezelés. A kezelés után új csapdákat érdemes kihelyezni és újból figyelni, hogy mikor éri el az egyedszám azt a mennyiséget, amikor a kezelést ismételni kell.

Agrotechnikai védekezés

A dió buroklégy lárvái a föld felső rétegeiben bábozódnak be, ezért, ha a lárvák számát csökkentjük, vagy a földbe jutásukat megakadályozzuk, akkor érdemben csökkenhet a számuk. A fertőzött fáról hulló terméseket és leveleket naponta takarítsuk fel a fa alól, és ha lehetőség van rá, azonnal égessük el. A kerti hulladék nyílt színi égetése tilos, ezért vegyes tüzelésű kazánban lehet elégetni ezt a hulladékot. Ha erre nincs lehetőség, érdemes jól záródó nejlon zsákba gyűjteni a fertőzött terméseket. Érdemes az avart is begyűjteni, mert a fáról a lárvák maguk is lepotyognak, nem mindig „várják meg” a termés lehullását. A zsákot rögtön zárjuk le és ne nyissuk ki újra.

A fa alatt érdemes a talajt fóliával vagy megfelelő agrotextillel takarni, hogy a lárvák ne juthassanak be a földbe. A föld felett a lárvák és a bábok elpusztulnak, de ügyeljünk arra, hogy rendszeresen, akár naponta összeszedjük a leveleket és a lehullott terméseket és azokat semmisítsük meg.

Kommunikáció

Hiába dolgozunk keményen a fertőzött részek összegyűjtésén vagy a megfelelő talajtakaráson, ha ezt a szomszédunk, vagy a szomszédunk szomszédja nem teszi meg. A repülő rovarok számára a telekhatárok nem sokat jelentenek, a szomszéd fertőzött fája miatt a mi munkánk is kárba veszhet. Azt javasoljuk, hogy a helyi közösségi média fórumokon, de a szomszédokkal való beszélgetés során ezt a kérdést is beszéljék meg.

„Kedves szomszéd, mit teszel azért, hogy jövőre legyen egészséges diótermésed?”

Csak valódi összefogással, odafigyeléssel és munkával lehet gátat szabni ennek a károsítónak.

Ha nem sikerül a védekezés vagy az összefogás, akkor már csak az igen hideg telekben reménykedhetünk, hogy gyéríti a fúrólégy populációját. Remélem, hogy egy-egy aranygaluska vagy karácsonyi diós bejgli elkészítéséhez egy diófa tulajdonosnak sem kell emiatt a boltban vagy a piacon diót vennie. Segítsük egymás munkáját.

Együtt – Mindenkiért!