BIRSALMÁTÓL A TÖKÖS – MÁKOS RÉTESIG A VASÁRNAPI MENÜBEN

Kertem Kamrájából

Sipos Gazda vasárnapi ebéd ajánlata

Fődiné Karácsonyi Zsuzsanna

Fődiné Karácsonyi Zsuzsanna

„Tanyasi – tál”

A menü előtt egy kis ínyencséggel szeretnék kedveskedni a Kedves olvasóknak.
Ha tehetjük, a hétvégéken mindig szeretünk együtt reggelizni és vacsorázni, hiszen ilyenkor kerül sor a hét megbeszélésére illetve a hétvégi programok egyeztetésére.
Ilyenkor előkerülnek a finomabbnál, finomabb „háztáji” ételek.
Ehhez a részhez nem is szeretnék receptet írni, hiszen minden hozzávaló látható a képeken.
Ilyen „tanyasi – tálal” szívesen szoktuk vendégül látni kedves barátainkat is.

Erre a hétre egy gyorsan elkészíthető levest és főételt választottam. Mivel még mindig nagyon jó az idő szeretünk kint lenni a szabadban a gyerekekkel.
Az előkészületek pedig közösen folytak, hiszen amíg én bekészítettem a főételt a sütőbe, addig a családfő megpucolta a birsalmát a gyerekekkel (igaz a gyerekek a fogyasztás részét vállalták – természetesen a balesetek elkerülése érdekében is). Így elmondhatjuk, hogy e heti menünknek családépítő és oktató funkciója is van, hiszen az almapucolás közben sok – sok új ismerettel bővült a gyermekek tudása.

 

Birsalmaleves

(6 főre számítva)

Nem a megszokott gyümölcsleves.
Már a múlt héten is kitértem arra, hogy régen milyen nagy szükség volt a tartalmas ételekre a sok fizikai munka elvégzéséhez.
A rántás miatt ez a leves tartalmas, de mégis könnyedebb ételekhez sorolható.

Hozzávalók:

Birsalmaleves - Hozzávalók

  • 2-3 db kockázott birsalma
  • 1 púpozott evőkanál zsír
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 2 l víz
  • 2-3 db babérlevél
  • 2-3 evőkanál cukor vagy
    Sipos Gazda hársméze
  • tejföl a tálaláshoz
Elkészítés menete:

A paprikás rántásba beleforgatjuk a kockázott birsalmát, föleresztjük vízzel. Beleszórjuk a babérlevelet, cukrot vagy mézet. Amikor megfőtt tejföllel tálaljuk vagy még a lábasba belekeverjük a tejfölt.

Birsalmaleves

Ajváros sültoldalas vele sült burgonyával és káposztával

Egy igazán egyszerű étel, de hogy mégis másabb legyen, mint a megszokott sültoldalas.
Egy kedves Erdélyi ismerősöm ajánlotta ezt az elkészítési módot.

Hozzávalók:

Ajváros sültoldalas vele sült burgonyával és káposztával - Hozzávalók

  • 1 kg oldalas
  • őrölt bors
  • ajvár
  • burgonya
  • savanyú aprókáposzta
  • 1 fej vöröshagyma
Elkészítés menete:

Az oldalas sózzuk, borsozzuk és bekenjük ajvárral. A legjobb, ha egy pár órát vagy egy éjszakát pácolódik benne.
A burgonyát megpucoljuk és hasábokra daraboljuk (ha újburgonya nem kell hámozni).

Ajváros sültoldalas vele sült burgonyával és káposztával

A tepsit kikenjük egy kis zsírral és egyik felébe a burgonyát, másik felébe a savanyú káposztát teszünk. A burgonyára vékonyan rászeljük a vöröshagymát. Végül az oldalasokat rátesszük és befedjük alufóliával. Előmelegített sütőbe tesszük, kb. 1 órát sütjük lefedve. Ha puha levehetjük az alufóliát és pirosra sütjük.

A burgonya előfordul, hogy kicsit odaragad és eltörik, de ez senkit ne ijesszen meg annál finomabb.

Ajváros sültoldalas vele sült burgonyával és káposztával

 

Desszert: Tökös-mákos, tökös-almás rétes

A desszert talán nem olyan gyorsan elkészíthető, de megéri.

Igazából nagyon régóta készülök rétest húzni, hisz régen a lányok még férjhez menetelük előtt meg kellett, hogy tanulják.
A négy hétvégén elkészített ételek közül ez az egy, amit még soha nem csináltam, de úgy gondoltam, ha már beválasztottam a rétest desszertnek itt a lehető legjobb alkalom egy kis hagyományápolásra. Szerencsés vagyok, hiszen 86 éves nagyszüleim jó egészségnek örvendenek, így tudtam, ha valami nem sikerül szaladhatok a nagyihoz, hogy segítsen.

Van még hova fejlődnöm, de mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki, mert az az érzés leírhatatlan mikor a fiam megkérdezte: „Anya miért van kettő terítő az asztalon?” ….

Tökös-mákos, tökös-almás rétes - Hozzávalók

Hozzávalók:

  • 30 dkg rétesliszt
  • 1 db tojás
  • 1 evőkanál ecet
  • 1 evőkanál zsír
  • ¼ liter langyos víz
  • csipet só
Elkészítés menete:

A lisztet átszitáljuk, és a többi hozzávalóval együtt, egy nem túl lágy és nem is túl kemény tésztát gyúrunk. Jól kidolgozzuk, majd addig csapkodjuk a gyúródeszkához, míg az eleinte ragadós tészta nem ragad már sem a deszkára, sem a kezünkre, hanem szép fényes, sima és hólyagos. A deszkára egy ruhát teszünk, amit meghintünk liszttel, rátesszük a kidolgozott tésztát és egy előmelegített lábassal letakarjuk, kb. 1 órát pihentetjük.

Egy nagyobb asztalt leterítünk a rétes abrosszal, kissé meglisztezzük, a közepére tesszük a pihentetett tésztát, kissé kisodorjuk sodrófával, megkenjük olvasztott zsírral, azután kezünk fejével alányúlva óvatosan kihúzzuk. Minden oldalt egyenletesen addig nyújtogatunk, míg a tészta széle le nem lóg az asztalról. A lelógó széleket letépkedjük, újragyúrjuk és lábassal lefedjük, a végén kinyújtjuk. A tésztát kicsit szikkadni hagyjuk, olvasztott zsírral megkenjük, majd megtöltjük, és két végén kissé ráhajtjuk a tésztát. A terítő segítségével felgöngyöljük, olyan hosszúra vágjuk tányérral vagy fedővel amilyen hosszú a tepsi. A tepsit vagy kikenjük, vagy sütőpapírral kibéleljük.  A réteseket megkenjük egy kis tejföllel vagy zsírral. 180 fokra előmelegített sütőbe pirosra sütjük.

A töltelékhez meghámoztam és lereszeltem egy sütőtököt megszórtam cukorral, kis idő után kifacsartam a levét. 3 db almát megpucoltam és ugyanúgy jártam el, mint a tökkel. Kb. 15-20 dkg mákot elkevertem, 20 dkg porcukorral.



Tökös-mákos, tökös-almás rétes
Jó étvágyat kívánunk!
Birsalmától a tökös – mákos rétesig a vasárnapi menüben fantasztikus ételeit
Fődiné Karácsonyi Zsuzsanna hozta el számunkra.