VAN VÖRÖSHAGYMA A TARISZNYÁBA

Van vöröshagyma a tarisznyába’, keserű magába – de milyen egészséges!


A hagymaföldeken pezseg az élet. Így a makói határban is. Augusztus a vöröshagyma betakarításának a szezonja, a hónap elején az azonnali fogyasztásra szánt, magvetéssel termelt fajtákat, míg a hónap végén a dugványokról fejlődött hagymákat takaríthatjuk be. A vöröshagyma fajtáit a buroklevél színe alapján is megkülönböztetjük, lehet bronzvörös, szalmasárga, lila és fehér.

A hagyma kiváló étrend-kiegészítő

A vöröshagyma nem csak a hazai folklór és gasztronómia alapeleme, de igen fontos szerepe van abban is, hogy egészségesek maradjunk. Nehezen tudunk olyan főételt mondani, amelyben ne kapna szerepet valamilyen formában, de a kedvező élettani hatásairól eddig kevés szó esett.

A csípős ízt és könnyeztető aromát adó kénvegyület, az alliszulfid kiváló baktériumölő, ezért megfázás, nátha, köhögés esetén már régóta ajánlják alkalmazását, külsőleg pedig gyulladáscsökkentésre, fertőzések kezelésére is használják, eleink sokszor égési sérüléseket, zúzódásokat, rovarcsípéseket is hagymás borogatással kezelték. A hagyma ezen túl A-, B-, C- és E-vitamint, folsavat, nátriumot, káliumot, vasat és más ásványi anyagokat tartalmaz, valamint egy kvercetin nevű flavonoidot, ami bizonyítottan rákmegelőző hatással bír.

Sajnos a hazai vöröshagyma termesztés évek óta visszaesőben van, míg a fogyasztásunk nagyjából egy szinten maradt, így a boltokban egyre könnyebben találkozhatunk import hagymával, a hazai fogyasztás már több mint egy harmadát ez teszi ki.

Kiskertben is jól érzi magát

A hagyma pedig egy viszonylag könnyen termeszthető növény, kedveli a napsütést, ezért a fajtáit is az általa igényelt napsütés mennyisége alapján osztályozzák. Kiskertben is érdemes próbálkozni a termesztésével, hiszen nincs annál jobb és biztonságosabb érzés és tudat, hogy azt fogyasztjuk el, amit mi magunk állítunk elő, termelünk meg.

Sok tényező befolyásolja a hagymatermesztés sikerét. A fajtaválasztás az egyik sarkalatos tényező. A kapható fajták közül érdemesebb azt választani, amelyik később hosszabb ideig lesz eltartható, kevésbé romlékony, ízletes, csípős, keményhéjú. Ilyenek például a Makói fajták, illetve a Tisza, Pannónia. Több külföldi fajták is vannak a piacon.

A hagymát márciusban magról vethetjük vagy dughagymát ültethetünk. Az előbbi esetén inkább az azonnali fogyasztásra szánt fajtákat, míg dugványozással a hosszabb növekedési idejű és jobban eltartható fajtákat termelhetjük meg.

A hagyma kedveli a laza, humuszban gazdag talajt, a fejlődésének korai időszakában öntözést igényel, de a nyár későbbi hónapjaiban ez elhagyható. A hagyma felmagzását a magszárak korai letörésével meg tudjuk akadályozni, de fontos, hogy az érzékeny lombozatában ne tegyünk kárt.

A károsítók közül, a kórokozók mellett, a gyomokra is oda kell figyelni, az ültetvényt érdemes kéthetente kapálni és kigyomlálni, hogy a gyomnövényektől megszabaduljunk.

Hosszú ideig eltartható

 

A hagymát tároljuk száraz, sötét, hűvös helyen. Télen a 3 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet az ideális, így hosszú ideig eltartható. Fontos, hogy ne zárjuk el a levegőtől és a helyiség páratartalma se legyen túl magas. Párás helyiségben a növény gyökeret és hajtást fejleszt. Zárt műanyag zacskó, hűtőszekrény nem ideális hely a tárolásra, ekkor a hagyma gyorsan romlásnak indul.

Lehetőleg ne tároljuk együtt burgonyával, mert a burgonyából felszabaduló gázokat a hagyma megköti, s végül mindkettő hamarabb indul romlásnak.

A hagyma kiválóan fagyasztható, természetesen mosott állapotban, vagy akár szeletelve, pürésítve. A hagymából készülő karamellizált hagymalekvár a konyhánk finom és pikáns kiegészítője lehet.

Mit vessünk, ültessünk a vöröshagyma környezetében?

A konyhakerti növénytársítás lépése jól bevált gyakorlat, mely számos előnnyel járhat. Így elősegítheti a növénytársításba alkalmazott növények egészséges és zavartalan fejlődését. Ezt azt jelenti, hogy bizonyos növényeket egymás közelében termesztünk, természetes módon védekezhetünk az egyre szaporodó rovarkártevők sikeres elriasztásáért, segítve ezzel az adott növények erőteljesebb, kiegyenlítettebb növekedését.

A vöröshagyma különösen alkalmas a növénytársításban történő termesztésre, mivel sikeresen távol tartja a veteményestől a kártevőket.

Azt tapasztaltam, hogy a káposztafélék, a vöröshagyma legideálisabb társnövényei, ilyen növény pl. a fejes káposzta, kelbimbó, kelkáposzta. A káposztaféléken kívül, a vöröshagyma további társnövényei lehetnek a saláta, paprika, paradicsom.

A vöröshagyma elűzi egyes levéltetveket, elősegíti a káposztalepke, az U betűs aranybagolylepke, a kis káposztalégy megjelenését.

A hagyma több konyhakerti növény esetén ideális társnövény, de vannak olyan növények is, amelyeket ne termesszünk a vöröshagyma mellett, mert erős az ízhatás és a kémiai összeférhetetlenség. Ilyen hatás alakul ki a spárga, spenót, bab, borsó esetében.

Kertemben úgy alakítom ki a vetéseket és ültetéseket, hogy a hagymát a veteményeskertben, több pontján elültetve termesztem. Ezzel szeretném megelőzni a hagymalégy elterjedését, valamint ezzel a módszerrel a növényeknek kedvezzek a közelségükkel.

 

Termesszünk és fogyasszunk minél több értékes vöröshagymát, hiszen gyógyszer a kertben és az otthonunkban is.

Együtt – Mindenkiért!