- 07 -
-
Kerti teendők Szent Jakab havában…
Júliusban általában az egyik legkomolyabb feladatunk az öntözés. Ebben az időszakban különösen így van ez, hiszen Szent Jakab havának első hetei nagyon melegek voltak. Növényeink ugyanúgy szomjaznak, mint mi. Ilyenkor mutatkozik meg a mulcsozás haszna, hiszen a takart részek lassabban száradnak ki. Vannak növények, amiket ilyenkor kell elültetni, másoknál pedig már a termés betakarítása az aktuális feladat. Előfordulhat, hogy a megfelelő tápanyagellátást is biztosítani kell, és be kell avatkoznunk, ha megjelennek és elszaporodnak a kártevők[…]
-
Védekezzünk a kártevők ellen környezettudatosan!
A nyár kapujában lassan mindent elültettünk mostanra, aminek itt volt az ideje, csapadék is volt bőven. A palánták már szépen növögetnek, és előbb utóbb megjön a meleg is. Sajnos pont ez az időszak, amikor a kártevők „akcióba lendülnek”, így hát a gazdának is fel kell vennie a kesztyűt. Azt szeretném tanácsolni, hogy első körben ne a legkönnyebben elérhető növényvédő szerekhez nyúljunk, hanem kíséreljük meg a védekezést környezetkímélő módszerekkel[…]
-
Hasznos tanácsok a lemosó permetezésről
Lassan megérkezik a tavasz! Az elmúlt évhez hasonlóan szeretnélek Benneteket rövid szakmai tanácsokkal, gondolatokkal segíteni.
A fák felszínén áttelelő károsítókat sem gyérítették a fagyok, érdemes elvégezni a tavaszi lemosó permetezést. Az enyhe tél után, korábbi rügypattanásra számíthatunk, nézzünk körül a kertben. Hol tartanak fejlődésükben a fák és a bokrok[…]
-
Szívügyek a fehér Nap korában
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe, a Mezőhír szakmai agrárújság oldalán megjelent, velem készített interjút. Több emberi és szakmai témát érintettünk a beszélgetés során. Kérlek, ha tehetitek olvassátok el.
Egyetemen tanít, és iskolától óvodáig terjeszti a termőföld szeretetét, szenvedélyes és személyes hangú blogon kínál növényvédelmi segítséget, szívügyének tartja a korszerű agrárium két fontos kulcsát – mindezt egy globális világcég, egy neves hazai egyetem és a méhészvilág egyik szakembereként[…]
-
Növényvédelmi előrejelzés hatékony védekezéssel 2019. 40 – 42. hét
Ez évben az utolsó előrejelzést segítő gondolatokkal szeretném kiemelni, hogy az őszi lemosó permetezésről ne feledkezzünk el, ha tehetjük végezzük el, hiszen ezzel már a jövő évi termést védjük. Láthatjuk, hogy az összes gyümölcsfánál és a szőlőnél is beindult a lombhullás.
Az idén is fontos teendőnk lesz a lehullott lomb összeszedése és megsemmisítése, azoknál a kerti fáknál, bokroknál melyek levélbetegségekkel küzdöttek a nyáron[…] -
Őszi növényvédelmi praktikák a kertünk és a házunk környékén
A természet órája őszbe hajlott. Ilyenkor sok teendő van a kertjeinkben és a házunk táján. Hogyan figyeljünk környezetünkben a károsító élő szervezetre, a növények beteleltetésére. E gondolatokról és sok egyéb hasznos tanácsról hallhatunk a szakmai interjúban[…]
-
Növényvédelmi előrejelzés hatékony védekezéssel 2019. 39. hét
Javában zajlanak az őszi mezőgazdasági munkák a szántóföldön és a kertekben is egyaránt. Szeretném Nektek javasolni, hogy a leszüretelt szőlőkben, ha lehetőségetek van rá, alkalmazzátok a kénes vagy a kénes-olajos lombmosást az áttelelő lisztharmat képletek (kazmotéciumok) gyérítésére.
A leveleken feketévé érő apró „göbök” az őszi esőkkel lemosódnak a kordonkarokra, a támberendezésre és ezekből indul ki a tavaszi első fertőzési hullám[…] -
Növényvédelmi előrejelzés hatékony védekezéssel 2019. 37 – 38. hét
Szeptember hónapban még tapasztalható, hogy a hangyák, a darazsak és a katicabogarak még megjelennek a növényeken. Ezt azt jelezheti számunkra, hogy a levelek fonákán még megtalálható egy-két levéltetű lárva. A mézharmatra telepedő korompenész gombától feketéllő levelek viszont arról árulkodtak számunkra, hogy nyáron erős fertőzés lehetett[…]
-
Növényvédelmi előrejelzés hatékony védekezéssel 2019. 35 – 36. hét
Szeretném megosztani Veletek, hogy néhány kései szilva, őszi barack és persze az almatermésűek a fákon vannak. A váratlan meleg és a pára felerősítette a gombák terjedését. A monília és a még mindig rajzó gyümölcsmolyok miatt még a permetezésük is szóba jöhet. Ebben az esetben csakis az élelmezés-egészségügyi várakozási idők (é.v.i.) alapján dönthetünk. A Bacillus thuringiensis hatóanyagú rovarölő után csak két napot kell várni a szüretig[…]
-
Rovarok támadásban 2019. 33 – 34. hét
Kérlek, tudjatok róla, és megfigyelhető, hogy az idei nyár párás és forró időjárásának a hatására felszaporodtak az atkák.
Sokan kérdezik Tőlem, hogyan ismerjük meg az atkákat? Szabad szemmel csak a takácsatkákat ismerjük fel. Aprók, szövedékük alatt még éppen, hogy láthatóak. Szinte az összes gyümölcsfán, zöldségen és dísznövényen károsítanak. A szívogatásuk után kifakulnak, lehullanak a levelek és a gyümölcsök[…]
- 08 -