KERTÜNK ELTEMETETT HŐSEI: A FÖLDIGILISZTÁK

A földigiliszták a kertek, szántóföldek névtelen hősei

Kedves Kertészkedő Barátaim,

Gyerekkorom óta szeretem a földigilisztákat (Eisenia fetida), de akkor még főként csak horgász csalinak ástuk ki őket a földből. Később, mezőgazdasággal foglalkozó szakemberként a gyakorlatban is megtanultam, hogy a földigiliszták a kertek, szántóföldek névtelen hősei. A talajban megbújva azonban ritkán kerülnek a szemünk elé, így könnyű megfeledkezni róluk, pedig az egészséges, virágzó kert, szántó alapját képezik! Ők sokat tesznek értünk, de mi is tehetünk azért, hogy jól érezzék magukat nálunk!

Számtalan földigiliszta létezik: egyes fajok a talaj felszínéhez közel élnek és lehullott leveleket, növényi törmeléket fogyasztanak, mások pedig a talaj majdnem minden szintjén megtalálhatóak, és a talajt fogyasztják, ahogy áthaladnak rajta. Ez a talajmozgató, lazító tevékenységük levegőssé teszi a termőföldet és javítja annak vízháztartását, ami jobbá teszi a növények gyökérzetének életkörülményeit is.


A barnásvörös csíkozású tigrisgiliszta komposztdombunk őrzője és fogyasztója. Kifejezetten szereti az itt található szerves anyagokat, így felgyorsítja a komposzt lebomlását, növényi táplálékká alakítva a szerves hulladékokat. Talajaink értékes anyaga a gilisztakomposzt.

A gilisztakomposzt egy olyan folyamat során keletkezik, melynek során a talajban található földigiliszták vagy más férgek, az élelmiszer-hulladékot és egyéb szerves anyagokat, humuszos anyaggá alakítják át.

 

Ha a témával kapcsolatban kérdése van, keressen bizalommal az alábbi elérhetőségeken: telefonon +36-20/519-2745  számon vagy emailben az info@siposgazda.hu címen.

Amennyiben tanácsadásra, előadásra szeretne időpontot kérni, kérem kattintson az alábbi linkre:

Kapcsolat

 

Ürülékük finom szerkezetű, természetes trágya, amely tele van tápanyagokkal, mikrobákkal, hasznos baktériumokkal.
Ezek az élőlények ráadásul sok kétéltűnek, madárnak és emlősnek szolgálnak táplálékul, akik a kert kártevőinek ritkításában is segítségünkre lehetnek.

Kertünk eltemetett hősei: a földigiliszták

Kép forrása: pxhere.com

A gilisztapopuláció szaporításának legegyszerűbb módja a nedves talaj és az állandó növénytakaró. A konyhakertből való őszi betakarítás után, érdemes a talajt megöntözni, és csak utána letakarni elhalt növényi részekkel, mulccsal. A talaj kiszáradását nyáron is érdemes takarással késleltetni, a felhordott szerves anyagokkal pedig egyben tápláljuk a talajt és a benne lakó hasznos élőlényeket.

A giliszta komposzt az egyik leghatékonyabb szerves trágya

Apró segítőtársaink a kertben... Giliszták

Kép forrása: pixabay.com

Megfigyeléseim alapján, a növényi életre biostimulánsként hat, gyorsítja a fejlődést, termésmennyiséget akár 16-22%-kal növeli. A növény számára, robusztus, erős gyökérfejlődést biztosít, mely segíti a tápanyagok hatékony feltáródását a talajból, és felvehetővé teszi a tápanyagokat a növények számára. Betegségekkel szembeni ellenállóság, dús levéltömeg, hosszantartó virágzás jellemzi, a kezelt növényeket.

A gyep gondozásakor is gondolhatunk a talajlakókra: engedjük kicsit magasabbra nőni a füvet, és amikor levágjuk, akkor hagyjuk ott lebomlani a nyesedéket, ami táplálja a földigilisztákat. A komposzt szintén kiváló tápláléka lehet a gilisztáknak és az általuk elkészített, lebomlott szerves anyagot fel is használhatjuk. Csak annyi a dolgunk, hogy az aktív giliszták szintje alatti talajrészt kiássuk, a felső réteget pedig óvatosan visszahelyezzük.

A földigiliszták igen érzékeny jószágok! Az aktív ásást, valamint a gyomirtó szereket és egyéb, mesterséges készítményeket, talajfertőtlenítő szereket nehezen viselik. Így, ha lehetséges, akkor kerüljük el a túlzott talajforgatást és kemikáliák helyett használjunk inkább organikus gyom- és kártevőirtó megoldásokat.

Segítsük, az értékes talajélet kialakulását és fenntartását!

Együtt – Mindenkiért!