ÍGY TEGYÜK VONZÓVÁ A KERTET A FECSKÉKNEK

Tegyünk együtt a fecskékért

Kedves Barátaim,

A Magyar Madártani Egyesület összegzése szerint az elmúlt két évtizedben több mint ötven százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. Mit tehetünk azért, hogy legalább a saját kertünkbe visszatérjenek ezek a kecses és nagyon hasznos madarak?

Gyermek- és ifjúkoromban földeáki tanyánkon állandó vendégek voltak a fecskék. Nem győztem csodálni bravúros repülésüket, sok-sok órán át figyeltem, ahogy fel-lecsapnak a rovarok után, és fényes tollazatuk csillog a napfényben.

Így tegyük vonzóvá a kertet a fecskéknek

Már gyerekként tudtam, hogy a fecskék leghasznosabb tulajdonsága a falánkság: egy-egy madár naponta több száz rovart képes elfogyasztani, így nemcsak kedves lakótársakat, hanem természetes és hatékony kártevőirtókat is tisztelhetünk bennük.

Miért csökken a fecskék száma?

Így tegyük vonzóvá a kertet a fecskéknek

Többféle oka van a füsti fecskék, molnárfecskék és parti fecskék magyarországi állománycsökkenésének. Ilyen a háztáji állattartás visszaszorulása, az élőhelyek átalakítása, ami a táplálékmennyiség csökkenését, a vízlelőhelyek eltűnését, a fészkelőhelyek megszűnését eredményezheti. A nagyüzemi mezőgazdaság, az agrárkemikáliák használata, a klímaváltozás, a szélsőséges, szokatlan és kedvezőtlen időjárás is mind-mind rontják a fecskék életfeltételeit. És nem hagyhatjuk ki az emberi tényezőt sem: a természettől való eltávolodás, az életmód megváltozása is közrejátszik abban, hogy sokan nem hasznos lakótársakat, hanem a csivitelő, szemetelő madarakat látnak a fiókáikat tápláló fecskékben, s ezért rendre leverik a fészkeket.

Minden fecske legalább egy kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt…

Megdöbbentő szám, hogy 2010 óta a nyár második felében akár kétmillió fecske is hiányozhat Magyarországról. Mivel a mérési adatokon alapuló becslés szerint minden fecske legalább egy kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt, ez azt is jelenti, hogy évről évre legalább 2 millió kg, azaz 2000 tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad a környezetünkben.

 

Ha a témával kapcsolatban kérdése van, keressen bizalommal az alábbi elérhetőségeken: telefonon +36-20/519-2745  számon vagy emailben az info@siposgazda.hu címen.

Amennyiben tanácsadásra, előadásra szeretne időpontot kérni, kérem kattintson az alábbi linkre:

Kapcsolat

 

Alakítsunk ki vonzó környezetet a fecskék számára!

A hazai fecskeállomány csökkenésének megfékezése mindannyiunk érdeke. A kis költözőmadarak hamarosan megérkeznek téli szálláshelyükről, most még van idő úgy alakítani a ház környékét és a kertet, hogy a fészkelőhelyet kereső fecskék a mi udvarunkat is hívogatónak találják.

Bármelyik madárfaj vonzásának kulcsa az, hogy kielégítsük az alapvető szükségletekre vonatkozó egyedi igényeiket. Ezek a szükségletek a táplálék, a víz, a menedék és a fészkelőhely.

Táplálék: Mivel a fecskék rovarokkal táplálkoznak, az egészséges rovarpopuláció megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő táplálékforrással rendelkezzenek. Ezért első lépésként kerüljük a rovarirtószerek használatát. Emellett gondoskodjunk róla, hogy legyen elég nagy nyílt füves terület a fészkek közelében, hogy táplálkozás közben a madarak alacsonyan át tudjanak suhanni felette. Ha a füvet kissé hosszabbra hagyjuk, akkor több rovart telepszik meg a kertben.

Víz: A fecskék általában természetes vízforrások közelében tartózkodnak. Ahogy átrepülnek a víz fölött, súrolják a felszínét, és a csőrüket a vízbe mártva kortyolnak belőle. Mivel a csillogó, mozgásban lévő víz vonzza a fecskéket, akár a kertben elhelyezett madárfürdő szökőkutat is szívesen látogatják. A kerti locsolók vagy permetezők vízsugarán szintén szívesen átrepülnek egy-egy gyors, hűsítő fürdőzésért.

Menedék: A bokrok, fák menedékét kereső madárfajokkal ellentétben a fürgén repülő fecskék a nyíltabb területeket részesítik előnyben. Ugyanakkor szívesen helyet foglalnak a kertben található drótokon, ruhaszárítókon vagy antennákon, ha ilyen ülőhelyeket biztosítunk nekik, számíthatunk rá, hogy a közelben maradnak.

Így tegyük vonzóvá a kertet a fecskéknek

Fészkelőhelyek: A fecskék némelyik fajtája üregben fészkel, ezek a madarak elfoglalhatják a felkínált madárházakat vagy speciális tökféléket, de az elhagyott harkályodúkban is szívesen fészkelnek. A molnár- és füsti fecskék a házak, tornácok és teraszok eresze alatt vagy a tetővonalak mentén, védett helyeken építik sárból tapasztott, csésze alakú fészkeiket. Egy sáros pocsolya az udvaron – például a kerti csap mellett vagy az ereszcsatorna kifolyásánál – jó építőanyagot biztosít, s arra ösztönzi a madarakat, hogy a közelben neveljék fel fiókáikat. A szakemberek azt javasolják, hogy kisforgalmú utak földes padkáján, kertben, udvarokon asztalnyi területet iszapoljunk be, majd addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően – az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően – néhány naponta locsoljuk a területet, hogy a lágy saras állag folyamatosan megmaradjon.



Ugyanakkor a fecskék költését műfészkekkel is segíthetjük. A Magyar Madártani Egyesület az elmúlt tíz évben szerzett tapasztalatai alapján a műfecskefészkeket leginkább a lakott fészkek mellé, a telepek bővítésére érdemes kihelyezni. Így a területen mozgó fecskék látványa odavonzza a fajtársakat, s nagyobb az esélye annak, hogy a műfészkekbe is beköltöznek a madarak. Ha pedig egyszer már beköltöztek, akkor számíthatunk rá, hogy évről évre visszatérnek.

A fecskék kertünkbe vonzásához elengedhetetlen a türelem.

De érdemes kitartani: idővel, ahogy kielégítjük ezeknek a csodálatos madaraknak az egyedi igényeit, elegáns, életteli és hasznos társaságukkal jutalmaznak meg minket.

Így tegyük vonzóvá a kertet a fecskéknek

Együtt – Egymásért – Fecskékért!