LISZT FERENC ISKOLÁBAN A TERMÉSZET SZERETETÉRŐL A PÁLYAVÁLASZTÁS JEGYÉBEN

Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének – zenei Általános Iskolában találkoztak a gyerekek az egészség és a méz világával…

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek, Kedves Barátaim,

Természetünk és egészségünk egyensúlya nagyon törékeny és érzékeny. Nagyon fontos küldetésnek tartom, hogy már gyerekkorban megismertessük és felhívjuk erre a figyelmet.

„A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. A világ sem az.”

Tari Annamária

Liszt Ferenc iskolában a természet szeretetéről a pályaválasztás jegyében

A természet csodálatos világa érzékenyen reagál minden emberi beavatkozásra. Ezért nagy a felelősség rajtunk, hogy mikor, hogyan és milyen szándékkal tesszük ezeket. Fontosnak tartom, hogy a gyerekeknek elmondhassuk, hogy mit tehetnek, már Ők is a madarakért, a hasznos rovarokért, a tiszta vízért vagy a saját egészségükért. Hogyan tudnak segíteni otthon Szüleiknek, egy fa ültetésében, vagy szemét elhelyezésében egyaránt.

Szeretném szívből megköszönni Mucsiné Szabó Ágnes osztályfőnök tanítónőnek és Kollégáinak a meghívást, hogy a lelkes, aktív, felkészült gyerekeknek előadást tarthattam. Sok kérdést, érdeklődést kaptam a gyerekektől, öröm volt együtt lenni Velük. Sokat kapok én is Tőletek!

A Sipos Gazda levelesládájában olvashatjátok azt a levelet, amit a rendezvényről írtak. Hálás vagyok, és köszönöm…

Együtt – Mindenkiért!

Pályaválasztási nap Sipos Gazdával képekben

Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

 

Sipos Gazda levelesládája