A VÁSÁRHELYI SIPOS GAZDA KÜLDETÉSE

Kedves Barátaim,

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe, a delmagyar.hu hírportálon megjelent sajtóanyagot!

Sipos József növényorvos, szaktanácsadó nyerte meg az Agrotrend csoport által alapított „Az év agrár­embere” verseny közönségdíját. Növényvédelem kategóriában is első helyen végzett. Egy baleset után álmodta meg a Sipos gazda küldetése projektet, amely az óvodásoktól a felnőttekig minden korosztályt megszólít. Célja, hogy mindenkivel megszerettesse a természetet.

Az autóbaleset mindent megváltoztatott

– Olyan családi környezetben nőttem fel, ahol mindenki, a szüleim és a nagyszüleim is szerették és tisztelték a természetet. Mindig is foglalkoztatott, hogy hogyan lehetne az emberekhez közelebb vinni ezt az életérzést, valamint a környezetvédelmet, az egészséges életmódra való törekvést, a megporzó rovarok védelmét. Néhány éve volt egy autóbalesetem. Nem én voltam a hibás, csak az elszenvedő, aki majdnem belehalt… La­josmizsénél, az autópályán bevágott elém egy szerb rendszámú autó. Sem manőverezésre, sem fé­­kezésre nem volt esély, elkerülhetetlen volt az ütközés. Ott, a kórházi ágyon azt mondtam, talán ez mégsem volt véletlen, egy jel arra, hogy váltani kell.

Hittel, akarattal…

– A balesettel egy útkereszteződéshez érkezett az életem. Az emberek többsége a fájdalmat és a szenvedést eltolja magától, pedig azok is az életünk részei. Útjelző táblák, amikből tanulhatunk, amik megmutatják azt az utat, amelyiken jobb lenne továbbmenni. Abban a balesetben majdnem meghaltam. Akkor 3-4 hétig voltam kórházban, inkább a felépülés volt hosszú idő, hónapokat vett igénybe. Volt időm gondolkodni. Hittel, akarattal, csa­­ládi és baráti támogatással si­­került talpra állnom testileg és lelkileg is. A Sipos gazda küldetése projekt akkor körvonalazódott. A folyamatot egy talán isteni sugallat indította el.

Bálint gazda, a példakép

– Közben Bálint gazda is megkeresett, hallott a munkámról, és szeretett volna jobban megismerni. Személyes találkozóra is sor került nagy példaképemmel, akit rendkívül tisztelek. Ha az életútját jelképező képzeletbeli pásztorbotjának csak az aljából tudnék 1 centit átvenni, azzal már elégedett lennék. Hosszasan beszélgettünk a program szakmai és emberi oldaláról. Megosztottam vele az elképzelésem, amelyek azóta már megvalósultak. Szeretném a gyerekeknek már ovis kortól átadni az ismereteimet. Minden korosztálynak a maga nyelvezetén és interaktív módon beszélek a természet szeretetéről. A gyerekek nagyon élvezik ezeket az előadásokat, sok visszajelzést kapok. Fontosnak tartom a fiatal gazdák felkarolását, úgy, hogy a termőföldtől az asztalig végigkövetem a munkájukat, hogy az a termékkör, amit előállítanak, vegyszermaradék-mentes legyen. A saját termékekhez pedig az arcom és a hitelességem adom, így lelke lesz a terméknek, ami visszakövethetővé válik a fogyasztóknak.

Bálint gazda otthonában fogadott

Bálint gazdával, a példaképével is átbeszélték, hogyan építse fel a küldetést.

Alázat a termőföld iránt

– A Sipos gazda küldetése projekt további eleme a szaktanácsadás. Szeretném, akárcsak Bálint Gyuri bácsi, átadni a tapasztalataim, is­­mereteim az embereknek, akik a kiskertek problémáitól a szántóföldi gondokig sok mindennel keresnek. Legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni mindenkinek, a weboldalamon, rádiókban, tévékben, természetesen ön­­zetlenül. Kisfilmeket is készítek. Ezekből azért van kevesebb, mert egyedül nem megy, operatőrre, vágóra is szükségem van, akiknek a munkáját meg kell fizetni.

Sipos gazda nagy szeretettel beszélt a családjáról. Olyan tanítást és szeretetet kapott, ami egy életre meghatározó volt.
– Mindig azt mondták, „Fiam, légy alázatos az emberek és a termőföld iránt. Az Istentől kapott talentumaidat használd a jó cél és a fejlődés érdekében!” Fontos, hogy a jót ne csak szavakban, ha­­nem tettekben is átadjuk az embereknek. Aki szeretetet vet, szeretetet arat. Növénydoktor vagyok, de azt vallom, hogy nemcsak a növényeket kell gyógyítani, hanem a növényeken keresztül az emberi lelkeket is.

Családi indíttatás

Sipos gazda elmesélte, hogy nagymamájának három füzete volt. Az el­­sőbe családi történe­teket írt, a második titkos fü­­zet volt, gyógynövényekről, fő­­zetekről, növényi társításokról. A harmadik az ugyancsak titkos receptes-füzete, nagyon finom éte­­lekkel. Megörököltem, használom, hálás vagyok érte, és boldog vagyok, hogy ilyen felmenőkkel áldott meg a sors.

A növényorvos szabadidejében a Sipos gazda küldetése projekten dolgozik, amivel önzetlenül segít a hozzá fordulóknak. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

A szakembertől azt is megtudtuk, nagyapja méhész is volt. A méhészet útján ellenben a nem mé­­hészkedő édesapja indította el, akitől még általános iskolás korában kapta meg a méhészek bibliáját, amit örömmel tanulmányozott.
– Az általános iskola végére ez az érdeklődés valahogy elmúlt, majd középiskolában újra előkerült. Bella László osztályfőnököm ösztökélt, hogy végezzem el a méhészképzést az iskola mellett. Amikor a bizonyítványt megkaptam, mondtam Édesapámnak, most már megvehetjük a méheket. De ő azt mondta, addig nem, amíg a gyakorlati „iskolát” is ki nem járom, mert csak az elméle­tet tudom. Kovács Matyi bácsi földeáki és Kovács Ferenc vásárhelyi méhészek vezettek be a szakma rejtelmeibe. Nagyon hálás vagyok nekik. Az első méhcsaládokat Me­­zőhegyesről hoztuk, és a nagyszüleim máig álló földeáki, gajdosi tanyájába vittük ki. Ez egyébként a családi szentélyünk. A Makói járásban nagyon erős volt a tanyapusztítás, de a nagyapám nem engedte lerombolni a tanyáját. Már 27 éve méhészkedek, 32 családom van. Az elmúlt években 11 méhészeti tanfolyamot is tartottam, részt vettem kutatásokban is. A méhek az életem szerves részei, gyermekeimnek tekintem őket.

Forrás: www.delmagyar.hu

A teljes cikk, valamint a kapcsolódó cikkek megtekinthetők a DELMAGYAR.HU oldalán: A vásárhelyi Sipos gazda küldetése