ÖNTÖZŐZSÁK, HOGY A FÁK IS KÖNNYEBBEN ÁTVÉSZELJÉK A SZÁRAZSÁGOT

Öntözőzsákkal a facsemeték könnyebben átvészelik a nyári szárazságot

Kedves Kertészkedő Barátaim,

A nyári meleg és a szárazság nagyon megviseli a sekély gyökérzetű növényeket. Igaz ez a fiatal gyümölcsfákra és díszfákra is, amelyek rendszeres öntözést igényelnek, hogy túléljék a nyár aszályos időszakait. Most egy olyan praktikát szeretnék megosztani olvasóimmal, amely nem csak a fák folyamatos vízellátásában segít, de erőssé és ellenállóvá is teszi a fejlődő csemetéket.

Parkokban, frissen elültetett fák tövében többen is láthattak már sötétzöld PVC-zsákokat. Ezek az öntözéshez használt tömlők az elmúlt négy-öt évben jelentek meg a hazai gyakorlatban, leginkább a köztereken, a nagyobb fásításokhoz kapcsolódva. Az 50-70, akár 80 liter űrtartalmú zsákokat hetente egyszer töltik fel vízzel, a folyadék pedig a tömlő alsó sarkán lévő apró lyukon át csak lassan, mintegy 6-8 óra alatt csepeg ki.

Miért hasznos a tömlőzsák?

Hagyományos faültetésnél a csemete körül klasszikus öntözőtányért alakítunk ki, aminek az a célja, hogy feltöltve vizet adjunk a kis fának. A tányérba egyszerre legfeljebb 20-25 liter víz fér. Ez a nagy mennyiség hirtelen kerül a tő köré, és nagyrésze nem is lefelé, hanem oldalirányba fog terjedni, szétfolyik a fa környezetében, tehát nem öntözi elég hatékonyan a csemetét. Ráadásul rombolja a földtányért is, amit két-három alkalom után újra ki kell alakítani.

Ezzel szemben az öntözőzsákok űrtartalma rendszerint 75 liter, ami épp megfelel egy frissen ültetett gyümölcsfa heti vízigényének. Ha feltöltjük,¬ gyártótól függően 4-6-8-12 óra alatt csöpögteti ki magából a teljes vízmennyiséget a fa törzse körül. Így az egyre értékesebb víz nem a talaj felszínén folyik szét, hanem eljut a növény gyökereihez, és mélységében nedvesíti át a talajt, Ráadásul ezzel a módszerrel a párolgási veszteség is jóval kisebb, mint a hagyományos, tányéros öntözés esetében.

A tömlő használata segíti a gyökérzet fejlődését a gyökérzóna alsó rétegeiben, és megelőzi, hogy a felszínes öntözés következtében a sekély talajrétegekben növekedjen a gyökérzet. A felső zónában lévő gyökereket ugyanis sokkal jobban megviseli a meleg és száraz időjárás, mint a mélyebb rétegekben kialakuló hálózatot. A természetben a fák ugyanilyen módon jutnak vízhez azáltal, hogy a törzs felé vezetik a csapadékot, amely a kéreg mentén lassacskán lecsurog a talajba.

Azt pedig tudjuk, hogy minél mélyebb rétegekbe hatol le a gyökérzet, annál ellenállóbb lesz a növény – ebből következően az öntözőzsák nem csak abban segít, hogy folyamatosan vízzel látja el a csemetét, de erőssé és ellenállóvá is teszi. Tegyük hozzá, hogy a mélyben nagyobb eséllyel találkozik természetes vízzel, és mélyebbről, nagyobb felületről tud tápanyagokat felvenni.

 

Ha a témával kapcsolatban kérdése van, keressen bizalommal az alábbi elérhetőségeken: telefonon +36-20/519-2745  számon vagy emailben az info@siposgazda.hu címen.

Amennyiben tanácsadásra, előadásra szeretne időpontot kérni, kérem kattintson az alábbi linkre:

Kapcsolat

Gyakorlati tudnivalók

A PVC-ből készült öntözőzsákok tartósak, ellenállnak az erős napsugárzásnak, és gyorsan, egyszerűen telepíthetők. Tapasztalatok alapján két-három év használatot is kibírnak; természetesen a téli időszakra érdemes begyűjteni őket.

Hasznos eszközök a kiskertekben is, hiszen kiváltható velük a heti többszöri öntözés vagy a jóval drágább öntözőrendszer telepítése. Cipzárral egyszerűen a fák töve köré lehet rögzíteni, és szükség esetén áthelyezni, így egyetlen zsákkal akár több növényt is öntözhetünk. Jól jön a hétvégi kertekben is, ahol csak hetente egy alkalommal van lehetőség vizet adni a fáknak. Vékonyabb csemetékhez érdemes karót is használni, hogy segítsen a fa törzsének megtartani a vízzel teli zsák súlyát – ilyen esetben a fakarót is körbeölelve tegyük a növény köré a tömlőzsákot.

Ha nagy aszályban azt látjuk, hogy valamelyik idősebb fa szomjazik, akár két-három zsákot is összecipzárazhatunk, és így kétszer-háromszor 70-80 liter vizet is biztosíthatunk neki.

Ha este töltjük fel a zsákokat, akkor azok reggelre kiürülnek, és így a párolgási veszteség is sokkal kevesebb lesz. Az sem utolsó szempont, hogy a tömlők megtöltése jóval kevesebb időt igényel, mint a kézi locsolás. A zsákok segítségével tápoldatot is adagolhatunk az öntözővízhez.

Akár díszfáról, akár gyümölcsfáról van szó, a növények rendszeres öntözésének a telepítéstől számítva két-három évig van jelentősége. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az öntözőzsákkal locsolt növények több vízhez jutnak, azt jobban is hasznosítják, és gyökereiket a mélybe eresztve gyorsabban és ellenállóbban fejlődnek, mint a hagyományosan öntözött társaik.

Próbáljuk ki a használatát, már csak azért is, mert az éghajlatváltozás nemcsak minket tesz próbára, de a növényeinket is megviseli: segítsük őket, hogy könnyebben átvészeljék az életkezdés nehézségeit.

Együtt – Mindenkiért!