LEMOSÓ PERMETEZÉS AZ EGÉSZSÉGES GYÜMÖLCSFÁINKÉRT

A hatékony növényvédelmi munka,
a megelőzéssel és az előrejelzéssel kezdődik.

Kedves Kertészkedő Barátaim,

Megindultak a mezőgazdasági munkák a szántóföldeken, de a szántóföldi kertészetekben, kiskertekben is egyaránt. A károsítók is lassan ébredeznek, a rovarok előjönnek a telelő helyeikről, a kórokozók lassan csírázni, fejlődni kezdenek, ahogy a környezeti feltételek kedveznek számukra. A hatékony növényvédelmi munka, a megelőzéssel és az előrejelzéssel kezdődik. Csökkentsük okszerű technológiával a környezetünk terhelését. Csak indokolt esetben, időzítve és az engedélyokiratban előírt technológia mellett végezzük a kezeléseket. Nagyon fontos, hogy megfelelő védőfelszerelésben, eszközökkel, dózisban és optimális környezeti feltételek mellett történjen a kezelés.

Figyeljünk a kijuttatás módjára és az élelmezés-egészségügyi  és a munkaegészségügyi várakozási idők betartására. A virágzó gyom is, virágzó kultúrának számít, ezért a megporzó rovarokra, kiemelten figyeljünk.

Kérlek Benneteket, tekintsétek meg e kis filmet. Törekedtünk Csordás Csaba kedves Barátommal, hogy bemutassuk, hogyan kell bekeverni és kijuttatni a készítményeket kezelés alkalmával. Köszönöm Csaba, az önzetlen segítségedet!

Együtt – Mindenkiért! 

 

A VIDEO szolgáltatás jelenleg nem érhető el, mivel a honlapon a harmadik féltől származó cookie-k letiltásra kerültek, vagy még nem nyilatkozott a cookie-k használatával kapcsolatban!
Az alábbi linkre kattintva elolvashatja a cookie-k használatával kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatást: Cookie-k használata


 

Lemosó permetezés –  képekben

Ehhez kapcsolódó cikk, kisfilm: A jövő terméséért – metszés és faápolás