SIPOS GAZDA IS ESÉLYES AZ ÉV AGRÁREMBERE CÍMRE

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe, a Rádió 7 – radio7.hu hírportálon megjelent sajtóanyagot!

Sipos József – Sipos Gazda

Január elején indult el az az országos internetes szavazás, amelynek toplistájára egy Vásárhelyről ismert mezőgazdasági szakember, Sipos József, vagy, ahogy hallgatóink ismerik, Sipos Gazda is felkerült. Az Év Agrárembere címeket olyan szakértők nyerhetik el, akiket különböző szakmai szervezetek jelölnek, és példaképnek tartanak. Sipos József a Rádió 7-nek elmondta, egy 70 fős szakmai zsűri dönt a helyezésekről, amelynek része egy közönségszavazás is. Hozzátette, az idei év kiválasztottjait 10 kategóriában hirdették meg. Hosszas előkészületi és kiválasztási folyamat végén kategóriánként három jelölt jutott a döntőbe, tehát a közönség összesen 30 jelölt közül választhat. A szakember azt is elárulta, felterjesztését agrárvonalról és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karáról együttesen indították el. Sipos József kiemelte, voksolni január 20-ig lehet az Év Agráremberére.

„Az eddigi szakmai életrút bemutatása, megmérettetése történik, amelyben megjelenik a szakmaiság, az a szakmai munka, amelyet közösen végeztem a gazdatársakkal, kerttulajdonosokkal és mindenkivel. A másik, pedig, hogy a társadalmi szerepvállalás teljességét is mérlegeli, vizsgálja és díjazza a zsűri bizottsága, illetve a szavazók, a nyílt közönségszavazás során.” – fogalmazott Sipos József.

Szavazni ERRE A LINKRE KATTINTVA lehet!

Forrás: radio7.hu
Január 8. 12:36 Közélet | Szerző: Huszár Tamás

A teljes cikk megtekinthető a Rádió 7 – radio7.hu oldalán: Sipos Gazda is esélyes az Év Agrárembere címre