IKERVÉLEMÉNY – ÉLETÜK KÜLDETÉSE A MEZŐGAZDASÁG

Regényes életút – családi indíttatás az agrárium szeretete

A gyakorlati tapasztalatok alapján
adja át tudását

Agro Napló (A.N.): A múlt század első felében egy fiatalember hogyan került kapcsolatba a mezőgazdasággal, az agráriummal?

Bálint György (B.Gy.): Apám is, nagyapám is meg a papírok szerint már a dédapám is gazdálkodó volt. A család középbirtokosnak számított, mert valamivel több mint 500 hektáron gazdálkodtunk. Apám szenvedélyesen szerette a mezőgazdaságot. Engem már 3 éves koromban kézen fogva vitt ki a határba, és mutogatta nekem a búzatáblákat, hogy miként kalászol a búza. Én ebben a környezetben nőttem fel: a szántóföldön, a szőlőben és a gyümölcsösben. Serdülő koromban, amikor szóba került, hogy mi szeretnék lenni, az egyáltalán nem jelentett problémát, hogy a gazdálkodást válasszam, mert az magától értetődő volt.

A.N.: A mezőgazdasági munkába bele kell-e születni, vagy azt kívülről is meg lehet szeretni és választani, akár élethivatásként is?

B.Gy.: Én sok olyan fiatalt látok és ismerek, akiknek semmi közük nem volt a mezőgazdasági munkához, ám most céltudatosan mégis gazdálkodóvá, gazdaemberré váltak, válnak. Általában azzal kezdődik a dolog, hogy valaki megunja a városi létet, és a természethez közelebb szeretne kerülni, így vásárol valahol egy tanyát és elkezd rajta gazdálkodni.

Ekkor a legtöbb fiatal rájön arra, hogy a gazdálkodáshoz szükséges a szakértelem, és azok, akik a gazdálkodást komolyan is gondolják, a szaktudást akár utólag is megszerzik azért, hogy megfelelő módon tudják művelni a földet és értsenek ahhoz, amit csinálnak. Mindaz, amit ugyanis a mezőgazdaságban tapasztal egy fiatal ember, az szép és előremutató.

Emlékszem a saját fiamra, aki, amikor 10 éves volt, és elkezdett gondolkozni azon, hogy gólya hozza-e a gyereket, bevittem a birkahodályba és azt mondtam neki, hogy üljünk rá egy gerendára és mindjárt meglátod, hogyan keletkezik egy új élet. És meglátta, hogy miként is ellenek a birkák. Ezután már nem volt kérdés, hogy mi is történik, de a gyerek egy hétig kérdezett mindenfélét. Szóval, én azt hiszem, hogy mindez genetikusan benne van a civilizáció emberében, hogy a természetet szeretni kell. A természetellenes pedig éppen az, ha valaki nem szereti a természetet, és eltávolodik tőle.

A.N.: Bálint György miért ajánlaná az agrárium bármely ágát a gyerekeknek vagy a fiataloknak, esetleg pályaelhagyó felnőtteknek foglalkozásként, életpályául?

B.Gy.: Ez nehéz kérdés, mert az, hogy valaki végül is milyen pályát választ magának, elsősorban annak a kérdése, hogy milyen készségekkel rendelkezik. Azt a gyereket, aki például átlagosnál jobb rajzokat készít majd az óvodában, azt nem kell mezőgazdasági munkára kényszeríteni.

De szerintem a természetszeretet, és a természet művelése, például egy kiskertben – amiben naponta kell csinálni valamit –, az éppen úgy hozzátartozik az élethez, mint az evés-ivás, étkezés.

Ezért is voltam szomorú hosszú érveken keresztül, hogy nálunk a civilizáció valamilyen hibás felfogása miatt a természettől eltávolodtak az emberek. Amikor előadást tartok vagy beszélgetek emberekkel, mindig igyekszem arra rávezetni őket, hogy milyen szép az, amikor az ember közvetlen kapcsolatba kerül a természettel, mert kap valami jót a természettől, aminek nyomán az élete is szebbé válik. De az legalább annyira szép, ha az ember adni tud a természetnek.

A.N.: Visszatekintve a pályájára, elégedett-e mindazzal, amit eddig elért?

B.Gy.: Sok tragédián és nehéz helyzeten mentem keresztül, de valahogy mindig úgy volt, hogy hullámhegyek is voltak az életemben. Ha egy szóban kellene összefoglalnom az életemet, akkor azt mondanám, hogy elégedett ember vagyok.

A gimnázium után apám beíratott a Kertészeti Tanintézetbe, ami akkor a legmagasabb fokú kertészeti képzést nyújtotta Magyarországon. A kertészethez való vonzódásom már a gimnáziumban megmutatkozott, mivel volt egy kertészet iránt nagyon fogékony tanárom, Bauer Ede, aki már a középiskolában felkeltette az érdeklődésemet e terület iránt, mert egy csodálatos iskolakertet csinált. Ezért szorgalmazom, hogy legyenek az iskolákban olyan kijelölt területek, amiket a diákok és a tanárok együtt művelnek.

Elvégeztem a kertészeti akadémiát és utána visszamentem a családi birtokra gazdálkodni. Ez azonban nagyon rövid ideig tartott, mert jött a második világháború, és én bevonultam munkaszolgálatra. Három évig voltam munkaszolgálatos. Meg kell jegyeznem: a munkaszolgálatosok a közhiedelemmel ellentétben nemcsak zsidók voltak, hanem például cigányok, szombatosok, homoszexuálisok és ezenkívül ott volt az összes többi „nemszeretem” ember is.

Majd gyalogmenetben jutottunk el Mauthausenbe a koncentrációs táborba. Innen átvittek bennünket egy megsemmisítő táborba, ahol egy kőbányában kellett dolgozni. A szerencsétlenségben olyan szerencsém volt, hogy két társammal a barakkunk mögött ki tudtuk magunkat ásni a táborból, és 1945. május 3-án megszöktünk.

Ekkor életemnek egy emlékezetes időszaka kezdődött. Találkoztunk az amerikai katonákkal, az egyik fekete katona kiabált a teherautó platójáról, hogy „szabadok vagytok, menjetek haza”. De aztán mégis bevittek bennünket egy kaszárnyába és ott mindenkit tüzetesen megvizsgáltak, hogy ki kicsoda.

Így kerültem Mauthausentől nem messze egy Bad Schallerbach nevű fürdőhelyre. Itt olyan szerencsét kaptam a sorstól, hogy apácák ápoltak bennünket, és egy Annunziata nevű olasz apáca különösen szívén viselte a sorsomat. Mielőtt hazaindultam volna három dolgot kért tőlem: az egyik az, hogy katolizáljak – ezt ő ott el is intézte –, a másik kérése az volt, hogy ne álljak senkin bosszút, akin pedig tudok, segítsek. Ez utóbbi két elvet annyira magamévá tettem, hogy életem részévé vált.

Bad Schallerbach volt egy nagyobb amerikai tábor is, ahol szolgált egy Kovács nevű amerikai százados, akivel sokat beszélgettünk. Így aztán kaptam mindenféle papírokat, és öt nap alatt értem Budapestre, és onnan rögtön Heves megyébe mentem tovább. Hazaértem, nem találtam otthon senkit.

Ezután még három évig gazdálkodtam a családi birtokon, de a helyzet gyorsan ellehetetlenült újra, mert 1948 őszén megjelent nálam egy delegáció, amelynek a tagjai elmondták, hogy két választásom van: vagy internálnak vagy 24 óra alatt elhagyom ezt a helyet.

Akkor összepakoltunk két koffert és a feleségemmel meg a kisfiammal elutaztunk Budapestre. A fővárosban akkor még volt számos több ismerősöm is, közülük néhány fontos pozícióban. Így próbáltak engem valahogy eldugni, de mindig akadt valaki, aki megnézte a káderlapomat, és mennem kellett. Én ekkor azt mondtam, hogy ezt befejeztem, nem hagyom magam lökdösni ide-oda, és elkezdtem kerteket ápolni. Egy jó ideig ebből tartottam el a családomat.

Ekkor már 1952-t írtak, Nagy Imre hazajött és a kulákkérdés egy időre lekerült a napirendről. Így aztán a Mányi Állami Gazdaságba kerültem segédagronómusnak, majd főagronómus lettem, és ezen a munkahelyemen 16 évig dolgoztam. A hatvanas évek vége felé megüresedett a Kertészet és Szőlészet főszerkesztői állása, és úgy gondolták, töltsem be én ezt a pozíciót. Elfogadtam a felkérést, és ezt 14 évig csináltam, 1967-től.

A.N.: Úgy tudom, hogy az országos ismertséget az Ablak című televíziós műsor hozta meg.

B.Gy.: A lapszerkesztést követően kaptam a felkérést az Ablaktól, hogy adjak tanácsokat azoknak, akik nézik a műsort, hogy a kiskerteket miként művelhetik meg a leghasznosabb módon.

A.N.: Akik feltették a kérdéseiket a műsornak, megfogadták-e a tanácsokat?

B.Gy: Sok olyan levelet kaptam, amiben a levélíró arról tudósított engem, hogy például az őszibarack levélfodrosodása ellen ilyen meg olyan szerrel kell védekezni, és azt csináltam és igen hasznos volt és köszönöm szépen, és máskor is magához fordulok, ha problémám van. Ez pedig még most is így van. Mert szinte minden nap becsenget hozzám valaki a problémájával, és én szívesen adok neki tanácsot, ha tudom a megoldást a gondra.

A.N.: Többen foglalkoznak-e kertészkedéssel manapság az országban, mint korábban?

B.Gy: Határozottan azt mondhatom, hogy a kertészkedők köre egyre szélesebb. Az egész országban sokkal többen kertészkednek, mint korábban. De azt látom, hogy a kertészkedők még most sem kapnak elég információt, úgyhogy szerintem több hiteles információra volna szükség ezen a területen.

A.N.: Milyen ma a magyar mezőgazdaság állapota összességében?

B.Gy.: A világon az agráriumban már sokkal nagyobb változások vannak, mint Magyarországon, a globális változás hatásai éppen hogy csak elkezdtek érződni nálunk is. Ez a változás, ami most zajlik az ágazatban, a mezőgazdaságot a nemzetgazdaság középpontjába fogja állítani. Ennek valódi súlyát viszont ma még Magyarországon csak nagyon kevesek ismerték fel.

Beszélni kell azonban arról is, hogy a paraszt szó ma már nem földművest jelent, hanem leginkább pejoratív értelművé vált. A magyar paraszt kifejezés ugyanis nem fedi azt a fogalmat, amit például a német Bauer, ami a földműveléslét minden szépségét is tartalmazza. De nem egyenrangú az amerikai farmer kifejezéssel sem. A magyar paraszt szónak vissza kell adni a régi értelmét és rangját, ehhez pedig a társadalomban alapvető változásokra lenne illetve van szükség. Ezért is fontos, hogy a városi és a falusi emberek közvetlen, napi kapcsolatot tartsanak egymással – mondta Bálint György az Agro Naplónak.

Agro Napló (A.N.): Hogyan kezdődött az agrárium iránti érdeklődése, miként indult el pályáján?

Sipos József (S.J.): Felsőfokú tanulmányaimat a hódmezővásárhelyi Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán kezdtem. Az itt megszerzett diploma után a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szereztem felsőfokú képesítéseket a mezőgazdaság különböző területeiről. A növényorvosi diplomámat a keszthelyi Georgikonon kaptam meg, ez egyetem számomra sok tudást, tapasztalatot adott a növényvédelem területéről. Büszke vagyok iskoláimra. Lassan már 27 éve méhészkedem. Ezen a szakterületen is oktatok – úgy, ahogyan azt teszem máshol is –, igyekszem átadni tudásomat az arra igényt tartó méhészeknek is.

Családomban a termőföld szeretete nemzedékről nemzedékre öröklődött. Ez a családunkban elhivatottsággal és szakmai tudással párosult, amit magam is igyekeztem elsajátítani követve őseim, főként a szeretett szüleim és nagyszüleim példáját. Ők oltották belém a természet és a munka szeretetét, a mezőgazdasági tevékenység iránti tiszteletet. Ahogy a nagyapám mondta, mintegy útravalóként életutamra: „fiam, szeresd a termőföldet, légy alázatos az emberek és a termőföld iránt és az Istentől kapott talentumaidat használd a jó cél és a fejlődés érdekében.” – Most is ez a szemlélet vezérli a munkámat.

Földeákon, Makó és Hódmezővásárhely között található településen nőttem fel. Itt található ugyanis az a tanya, ahol a körülötte lévő földeket családunk megművelte, most is itt működik a családi birtokunk. Mindez igen nagy eredmény, mert a téeszek szervezésekor a makói járásban nagyon jelentős számú tanyát „elpusztítottak”, de a nagyapámnak sikerült megóvnia a lerombolástól a tanyájukat. Ez a tanya a mai napig is áll, és a családnak megélhetést, kenyeret biztosít. Így a mindennapi életben is tapasztalom azokat az örömöket és gondokat egyaránt, amelyek a családi gazdálkodás folytatásával járnak és mások is megélnek munkájuk során – mondta Sipos József.

A.N.: Melyik terület áll a legközelebb a szívéhez az agráriumban?

S.J.: Ezt a területet nehezen tudom kiválasztani, mivel mindig azt szeretem a legjobban, amit éppen csinálok. A legfőbb hivatásom a növényvédelem és a méhészet, amit nagyon szeretek. Nekem nagyon fontos a személyesen végzett gyakorlati munka, mert ennek során szerzem a legtöbb tapasztalatot, például kísérleteket is be tudok állítani. Nemcsak különböző növényvédő szereket próbálunk ki ezekben, hanem különböző termesztéstechnológiai, okszerű tápanyag-ellátási módszereket is. Egy növényorvosnak ugyanis nemcsak az a feladata, hogy a növényvédelemmel dolgozzon, hanem a növényorvoslás egy komplexitást is jelent, ami a technológiai folyamatokat is magában foglalja, szorosan a természettel összhangban.

A gazdaságunk ugyanis gyakorlatilag mintagazdaságként működik, ahol más gazdálkodók is megnézhetik, hogy egy-egy növényvédelmi eljárást vagy technológiai folyamatot miként lehet a leghatásosabban alkalmazni. Az agrárium különböző területeinek szakmai fogásait – például a méhészetben vagy a növényvédelemben is – csak úgy lehet tanítani, ha az adott területről gyakorlati ismeretei is vannak annak, aki a tudását meg kívánja osztani másokkal. A gyakorlatban szerzett tapasztalatok ugyanis a legtöbbször hitelesebbek az elméleti tudásnál, az elméleti tudást pedig a gyakorlati tapasztalat hitelesíti. Mindez pedig leghatékonyabban a szaktanácsadási tevékenységben hasznosulhat.

A.N.: Ön hogyan ösztönözné a fiatal generációt arra, hogy a mezőgazdaságban dolgozzon egy életen keresztül elhivatott módon?

S.J.: A fiatalokat, akik az agráriumban képzelik el jövőbeni munkájukat, mindenekelőtt a természet szeretetére, mélyebb ismeretére kell megtanítani. Ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy-egy mezőgazdasági szakterület ismereteit elsajátíthassa valaki és ott majd évek múltán otthonosan mozogjon. A mezőgazdasági munka ugyanis nemcsak a termelést, hanem a környezet, a talaj, a víz szeretetét, megóvását és annak megismerését is jelenti. Erre figyelemmel kell lenni minden mezőgazdasági munka során.

Éppen ezért gondoltam arra, mintegy másfél évvel ezelőtt – Bálint Györggyel, az országos hírű kertésszel való találkozást követően –, hogy hasonló módszereket alkalmazva, széles körben szeretném tudásomat megosztani mindazokkal, akik erre nyitottak. A „Sipos Gazda küldetés” egyik alapgondolata, hogy már az óvodában, az általános és középiskolában, valamint a felsőfokú oktatás során is személyes példával, előadásokkal szeretném segíteni a fiatalokat abban, hogy a természet megismerésével, a környezetünk megóvásával, a kertészkedés apró fogásaival, az egészséges életmód ismeretével találkozhassanak. Az meg a legszebb dolog, ha a mezőgazdaságot választják élethivatásul.

Olyan gyakorlati praktikákat szeretnék megosztani a fiatalokkal is, amelyeket otthon is el tudnak végezni. Szebbé tehetik környezetüket, megóvhatják a hasznos élővilágot is. Ez főként a kertművelés szeretetét jelenti a gyakorlatban, mert ez az a legkisebb egység, ahol a mezőgazdaság fortélyai megtanulhatók, és szépségeit is meg lehet tapasztalni. Minden évben más-más témát helyezek a fókuszba, most éppen a talajtan van soron az idén. Ezt azért tartom fontosnak, mivel a növénytermesztés alfája és ómegája, hogy a növény a számára legmegfelelőbb élő, egészséges talajba kerüljön, mivel csak így érhető el a jó termés.

Emellett a mezőgazdaságunk szépségéhez tartozik az is, hogy a mezőgazdaságban dolgozó emberek munkája nyomán kerül a családok asztalára az a sokféle élelmiszer, aminek alapanyagát az agráriumban állítják elő. Ez pedig szintén jó érzéssel és felelőséggel tölthet el mindenkit, aki a mezőgazdaságban dolgozik. Továbbá a fiatalokat érzékennyé kell tenni a természet jelzéseinek megértésére, mivel a természet jelez, például a klímaváltozással, hogy baj van. Ennek alapján megtehetők azok a szükséges intézkedések, amelyek nyomán a természet egyensúlyát törekedjünk visszaállítani eredeti állapotába, amellyel megóvható a biológiai sokszínűség is, és nem a fajok pusztulásának lesz tanúja az ember.

A.N.: A fenntarthatóság egyik legnagyobb ellenségének sokan a növényvédő szereket tartják. Igaz-e ez az állítás?

S.J.: A növénytermesztésen belül az okszerű, integrált növényvédelem számomra nagyon fontos. Azon belül, ha tehetem azt mindenütt elmondom, hogy az eredményes és környezetkímélő növényvédelem alapja az előrejelzés alkalmazása.

A növényvédelmi előrejelző rendszer ma már nem olyan hatékonyan működik, mint ahogyan korábban működött, ezt gyorsan helyre kellene állítani. Kevés szakember foglalkozik vele. Fontos lenne a károsítók, rovarkár­tevők minél hatékonyabb előrejelzése, és további eszközök ismételt, több területen történő kihelyezése. Ennek alapján hatékonyan, időzítve, előre megtervezve lehetne működtetni a növényvédelmet a lehető legkisebb környezeti terhelés mellett. Ez a folyamatos növényvédőszer-kivonások miatt is fontos lenne, hogy a megmaradó, rendelkezésre álló hatóanyagokkal a lehető legoptimálisabb eredményt lehessen elérni.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a növényvédő szerek megfelelő, az engedélyokiratban előírt módon történő használata nem gátolja a növényter­mesztők, kertészkedők munkáját, és nem veszélyezteti az állati takarmány előállítás folyamatát sem. Fontos a párbeszéd, a hiteles információ, a segítés a szakmai ágazatok között, így például a méhészek és a növényvédelmi szakemberek között is.

A.N.: Mi a véleménye a precíziós gazdálkodásról, az agrárium digitalizációjáról annak fényében, hogy sokan ezt a folyamatot úgy tekintik, hogy ez segíthet a fiatalokat a mezőgazdaság irányába „terelni”, mert a különböző számítástechnikai eszközöknek nagy szerep jut mindebben?

S.J.: A digitalizáció és a precíziós gazdálkodás széles körű bevezetésük az agráriumban igen fontos technológiai tényezők. Ezek az eszközök teszik most a mezőgazdaságot gyorsan fejlődő, dinamikus ágazattá. Segítik a hatékony, precíz, költségtakarékos és gyors termelői munkát is. Az IT eszközök pedig valóban vonzzák a fiatalokat azokra a munkaterületekre, ahol ezeket már napi szinten, a mindennapi gyakorlatban is használják.

Ezek alkalmazásának egyik fontos feltétele a folyamatos tanulás és képzés. Olyan gyorsan és dinamikusan fejlődik e tudományterület, hogy csak így tudjuk felvenni a versenyt itthon és külföldön egyaránt. Törekedni kell a megszokásból történő termelésből, gazdálkodásból való kilépésre. Ez ugyanis a mezőgazdaságban agrotechnikai precizitást jelent, ami termés- és termelékenység-növeléssel is jár. Mindezt pedig leginkább a fiatalok tudják hatékonyan alkalmazni, ugyanis ők már készségszinten alkalmazzák az informatikai tudást. Ezért törekedni kell arra, hogy teret biztosítsunk számukra e tudás mélyebb megismerésére, alkalmazására. Ezzel is segítve a mezőgazdasági ágazatunk fejlődését a generációváltás folyamatában is. Közösen, összefogva tenni kell érte.