- 09 -
-
Kis Indiánokkal felfedeztük a természet hívogató világát…
Gödöllőn jártak a kis indiánok. Egy interaktív, családias és természeti környezetben megtartott táborba kaptam meghívást. Ahol a gyerekek az indiánok világában megismerték a madarak, a méhek, a vizek, a levegő világát, védelmét és rejtett kincseit. Megtanultuk közösen a hasznos és káros rovarok közötti különbséget, a méhek jelentőségét. Megismertük ajándékaikat, munkájuk gyümölcseit az emberiség számára[…]
-
Kert-Ész tábor, a kertészet és a természet szeretet egységében
A természet és a kertjeink világának megismertetése, már gyermekkorban is fontos feladat és küldetés számomra. Kedves Kollégám, Barátom, Bognár Mihályné meghívását elfogadva, előadást tarthattam a Kert-Ész táborba, a maroslelei gyerekeknek.
Beszélgettünk a lelkes, felkészült gyerekekkel a környezetünk aktuális helyzetéről, környezet szennyezéséről, továbbá mit tudunk tenni, hogyan tudjuk védeni a természet csodálatos világát[…] -
Angol Nyelvi táborozók együtt kutatták a természet titkait
Nagy öröm volt számomra, hogy meghívást kaptam és előadást tarthattam, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium által szervezett, Kis Tudós Angol Nyelvi Táborába. A természet szeretetének megélése, rejtett titkainak felismerése, egy igazi nagy csoda. A sérülékeny környezetünk megóvása mindannyiunk feladat kell, hogy legyen. A kis diákok, tanáraik vezetésével ezt a világot ismerték meg, melynek nagy örömmel én is részese lehettem[…]
-
Szőnyis kisdiákok vidáman tanulhattak a Gyömrei tanyán
Nagy örömmel szeretném megosztani Veletek, hogy megtisztelő meghívást kaptam a Szőnyi Benjamin Református Iskolába, ahol 22 fő okos, csillogó szemű, nyitott és lelkes Gyerekeknek és kedves Tanáraiknak tarthattam előadást, egy szép külsős helyszínen. Fantasztikus volt számomra, mikor megérkeztem Hódmezővásárhely határába, Gyömrei Anita és családjának tanyájára, és megláttam a sok kíváncsi tekintetet, boldog arcokat és közösen izgulhattam a gyerekekkel milyen is lesz ez a találkozás…
A képeken látható a csoda, ami a gyermekek szívéből sugárzik és köszönöm a gondolatokat, mely a Sipos Gazda levelesládájából olvashatóak[…] -
Szívecske csoport szíve, együtt dobban a természettel
Örömmel osztom meg Veletek, hogy az elmúlt időszakban, egy nagyon kedves meghívásnak tehettem eleget. A hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Óvoda vezetősége meghívásának eleget téve, egy különleges találkozásban vehettem részt okosabbnál, okosabb Gyerekekkel a Szívecske csoportban, és lelkes pedagógus Kollégákkal. A katolikus óvoda küldetésével és hitvallásával találkozott az én küldetésem is.
Ebben az óvodában, kiemelt óraszámban oktatják a gyerekeknek a környezettudatos szemléletet, gyakorlatot. Életszerűen mutatják be a kert, a növények, madarak, világát és szeretetét, melyet felkészült, lelkes, odaadó pedagógus Kollégák végeznek[…]
-
Természet közelségének megélése, lelkes gyerekek társaságában…
Hivatásom gyakorlásának legmagasabb, legszebb értéke és teljessége, ha tudásomat, ismereteimet átadhatom, megoszthatom gyerekekkel, felnőttekkel, szakma iránt érdeklődőkkel és szakmát gyakorló szakemberekkel.
Kedves meghívásnak tehettem eleget, hiszen a hódmezővásárhelyi, Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola 2. a osztálya meghívott, hogy az Ördöngös tanyán tartsak számukra egy interaktív előadást a környezet, a természet rejtett titkairól, különleges hatásairól életünkre[…] -
Kis biológusok, természet barátok találkozása Sipos Gazdával
„Hivatásod legyen: élni másokért, s mások boldogságában keresni a magadét.”
Johann Heinrich Pestalozzi
Örömmel osztom meg Veletek, hogy a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola meghívásának eleget téve, egy fantasztikus találkozásban vehettem részt, a 3.b osztállyal, aranyosabbnál aranyosabb Gyerekekkel, lelkes pedagógus Kollégákkal[…]
-
Pályaválasztás – Egy jó tanár arra tereli a fiait, amerre menniük kell…
Nagy örömmel szeretném megosztani Önökkel, Veletek, hogy megtisztelő meghívást kaptam a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium, 9. a osztályába, ahol egy csodálatos külső helyszínen, 31 fő okos, csillogószemű, nyitott és lelkes Gyereknek és Vincze Szabolcs osztályfőnök tanár úrnak tarthattam előadást[…]
-
Sikeres pályaorintációs nap Sipos Gazdával
Megtisztelő meghívásnak tehettem eleget. Pályaorientációs napot rendeztek a Makói Katolikus Általános Iskolában, ahol előadást tarthattam érdeklődő, a természet és környezetünk iránt nyitott gyerekeknek. Fantasztikus élmény volt számomra…
Akár orvos lesz valaki, akár közgazdász, jogász, növényorvos vagy mérnök – egy mindben közös: valahol valamikor egy tanítónő tette lehetővé, hogy kialakítsunk magukban bizonyos attitűdöket, világlátást, és később egész életükben ezt használjuk […] -
Találkozás a Makói Óvodában környezetünk varázslatos élővilágával
Környezetünk megóvása, ismerete elengedhetetlenül fontos tényező az életünkben. Nap mint nap hallunk a túlzott mértékű környezetszennyezésről, a globális felmelegedésről és a klímaváltozás problémájáról. Tudjuk, az ember úton halad arra, hogy felszámolja saját életfeltételeit. Sajnos tönkretesszük a tiszta levegőt, a vizet, a termőtalajt, kimerítjük energiakészleteinket, elpusztítjuk erdeinket, és állatok tömegét ítéljük kipusztulásra[…]
- 05 -