OLVASSUK A TERMÉSZET JELEIT, TITKAIT A GYERMEKEK SZEMÉVEL

Kedves Szülők, Gyerekek, Kedves Barátaim,

A természetjárók régen és mai is, tudtak és olvastak a természet jeleiből. A környezetváltozás hatásait, a növények és állatok világának bemutatását, már a gyerekkorban fontos bemutatni. Számomra fontos küldetés, hogy olyan gyakorlati ismereteket is átadhassak a gyerekeknek, fiataloknak, ami közelebb viszi hozzájuk a természetünk csodás világát. Lássák, érezzék, tapintsák meg ezeket a tapasztalatokat. A makói Katolikus Általános Iskola meghívására, előadást tarthattam az alsós gyerekeknek. Nagy öröm volt számomra belépni az osztályba, ahol több osztállyal találkoztam. Nagyon aktívak voltak a gyerekek, rengeteg kérdés, érdeklődés, hozzászólás érkezett hozzám. Sokat tanultam Tőletek, köszönöm a vidám pillanatokat.

Szeretném megköszönni Tóvízi Kitti igazgató-helyettes asszonynak és Kollégáinak a meghívást. Nagy öröm volt számomra. Köszönöm az értékelő, beszámoló levelet, melyet a Sipos Gazda levelesládájában olvashattok.

Együtt – Mindenkiért!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődését és az Önök óvodájában – iskolájában is igény lenne a környezetünkkel, természettel, beporzó rovarokkal, egészséges életmóddal kapcsolatos interaktív, gyakorlat orientált előadásra, akkor keressen bizalommal az elérhetőségeim egyikén

Kapcsolat

Előadás képekben

Makói Katolikus Általános Iskola

 

Sipos Gazda levelesládája